Az ügyvédcsapat egyik tagja, a jordániai Mahommad al-Rasdan elmondta, hogy Szaddám Huszein felesége, Szazsida, illetve három lánya, Ragad, Rana és a Hala adott nekik megbízást a vádlott jogi képviseletének ellátására. Az ügyvédek többsége arab, de egy francia, egy svájci és egy amerikai jogász is van köztük. Felkészülésüket a tárgyalásra Ammanban kezdték meg, de a tárgyalás időpontja még nem ismert.
Az ügyvédeket felsoroló lista nem tartalmazza a francia Jacques Verges nevét, akit még márciusban kért fel Ali Barzani, Huszein unokaöccse nagybátyja védelmére. Verges nemrégiben aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy fogvatartói mesterséges úton igyekeznek olyan betegséget okozni a fogolynak, amely akár halálos kimenetelű is lehet.
Al-Rasdan arra is felhívta a figyelmet, hogy az iraki foglyok kínzásának ügye intő jel, és védencük veszélybe kerülhet. Az ügyvédek eddig hasztalan próbálkoztak azzal, hogy személyesen találkozzanak a vádlottal, akinek fogva tartási körülményeiről semmit sem tudnak.
Mandela bírál. Az iraki háborút bíráló beszéddel búcsúzott el a közélettől Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök. Búcsúbeszédében a politikus kitért az iraki háborúra, amelyet mindig is elítélt. „Azt látjuk, hogy az erős országok manipulálják a nemzetközi testületeket a szegényebb, fejlődő nemzetek kárára” – tette hozzá. (MTI)