Jó volt olvasni meg hallgatni, mily bölcs és okos a mi elitünk, mily felelősségteljesen nyilatkozott arról, mi mindent nem vinne magával az unióba. Én nem tudnék ilyen szép szabatosan fogalmazni, nekem csak anynyi jut eszembe, hogy én ezt az utóbbi két évet nem vinném sehová, és ha lenne valami időleges felejtőpor, akkor arra lennék vevő a kulturált és komilfó Európában. Van azonban a fennkölt nyilatkozatokban némi kis zavaró momentum, mert amit nem viszünk magunkkal, az itt marad a nyakunkon a régi, kopott Magyarországon. Nem visszük a gyűlöletkeltést, bravó, a kirekesztést, helyes, a szélsőségeket, üdvözlendő, az antiszemitizmust, amibe valahogy sosem botlok bele, némely szociológussal ellentétben, a rasszizmust, amit itt a Wesselényi utcában nehéz értelmezni, az esélyegyenlőtlenséget, aminek külön minisztere van. Szóval csupa olyan divatos, politikailag ultrakorrekt gondolatot, melyekre csettinteni lehet: ez igen, ezek a magyarok tudják a leckét, mit várnak tőlük odabenn.
Nagy kár, hogy a napi gyakorlatban a legnagyobb hangadókról tudjuk, percig sem gondolják komolyan, amit mondanak. Több mint egy hete vagyunk benn az áhított unióban, és erről illene felvilágosítani néhány közszereplőt is. Mondjuk Horn Gyulát, aki nem vinné magával a jobboldalt az unióba. Tényleg? És ezt hogy hívják elitéknél? Csak nem kirekesztésnek, gyűlöletkeltésnek, sötét cinizmusnak? És Horn Gyula maga volna ilyen? Az a Horn Gyula, aki megteszi ezt a hányaveti, vállrángatós és szalonképtelen kijelentést, majd egy lakossági fórumon megfejeli azzal, hogy a Hír TV stábját kitessékelteti az eseményről. Nehogy kiderüljön, hogy a volt munkásőrök Orbán Viktor kiirtásáról filozofálgatnak. Ezt hogy hívják elitéknél? Mondjuk a Magyar Hírlapnál, ahol a Fidesz szegedi kongresszusára nem kapott meghívót a tudósító, ezért üresen jelent meg az újság címoldala, telesírva a nyilvánosságot a sajtószabadság megsértésével, a pökhendi kormánypárt minősíthetetlen gaztettével, a kirekesztéssel. Mennyiben egyeztethető ez össze Horn Gyula és kormányának demokráciáról vallott nézeteivel? Vagy Horn Gyulának csak addig demokratikusak a nézetei, amíg az „istenverte” jobboldalt minősítgeti? A Hír TV magyarázatot kért volna. Horn Gyula azonban nem ért rá bemenni a stúdióba, Lendvai Ildikó sem ért rá, Kovács László sem ért rá, Tóbiás József sem ment be, csak küldött egy werberi üzenetet. Hát nem különös nálunk a demokrácia? A Hír TV-t kitiltják, bojkottálják, mint mesélik, az MSZP első vonalának ki van adva, „a Hír TV-be nem megyünk”. A Vasárnapi Újságnak nem nyilatkozunk. A Magyar Nemzetnek sem. Miközben a Nap-keltében egymásnak adják a kilincset. Ezt vajon hogy hívják az unióban? Talán csak nem csúnya kirekesztésnek, esetleg direkt gyűlöletkeltésnek? A jámbor jobboldalnak ilyen eszébe sem jutna. Ők ellenvetés nélkül sorjáznak be a tévéstúdiókba, aláztatják magukat porig, tűrik a gyűlöletbeszédeket, viselik a „pártatlan” nyilvánosságot. A szocialista kormányzat európaiságát.
És azt minek nevezik eliték, hogy Schmitt Pál választási plakátján tilos a magyar címeres melegítő? Mert ennek viselése Gyurcsány Elit Ferenc szerint szégyen. Szóval a plakáton lehetne Schmitt békaember, pucér facér, birkabundás juhász, csak a magyar címerrel ellátott melegítő mellőzendő. Mert aki ebben látja, összekeveri a focit meg a Mucit. De tényleg. Szerintem Gyurcsány és Zuschlag, a két magyar elit tobzódik a szélsőséges indulatok gerjesztésében. Melyet, mint tudjuk, a mi elitünk a világért sem vinne magával az EU-ba.
De visszatérve a horni kinyilatkoztatásra, amit Medgyessy miniszterelnök tetézett egy másik talányos mondattal, ami szintén nem ígért semmi jót a jobboldalnak: ezek ketten nem vinnék be Magyarország „jobbik” felét az unióba? Őszintén, magunk között, kik ezek?

Orbán Viktor: Isten veled, Mester! – fotó