Négy diákot meglőttek egy amerikai iskolánál

Rálőttek négy középiskolásra egy marylandi gimnázium előtt, hárman életveszélyes sérüléssel kerültek kórházba. A rendőrség két gyanúsítottat őrizetbe vett, de az orvtámadás indítéka egyelőre ismeretlen.

Hírösszefoglaló
2004. 05. 10. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Autóval érkező fegyveresek tüzet nyitottak az egyesült államokbeli Maryland szövetségi államban lévő Randallstown egyik gimnáziumának diákjaira pénteken – jelentette a CNN. Az iskola tanulóit egy jótékonysági célú kosárlabda-mérkőzés után, a gimnázium épülete előtt érte a váratlan támadás. A ház előtt összegyűlt háromszáz diák közül a lövések négyet találtak el, hármukat életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Szemtanúk szerint az ismeretlenek egy fekete BMW-vel érkeztek az iskola elé. A kocsiban négyen ültek. Az autó vezetője és egyik utasa kiszállt, majd a sofőr leadott négy-öt lövést. Ezután a fegyvert átadta a mellette álló útitársának, aki szintén tüzelni kezdett a tömegre.
A vaktában lövöldöző fegyveresek visszaugrottak a kocsiba, és gyorsan elhajtottak. Tettük oka egyelőre ismeretlen, bár a rendőrség szűkszavú közleménye szerint két gyanúsítottat – egy felnőttet és egy fiatalkorút – már elfogtak. A sporteseményen részt vett egy marylandi törvényhozó is, ám a rendőrség szerint nem valószínű, hogy ő lett volna a támadás célpontja.
Mivel az Egyesült Államokban a diákok is könnyen fegyverhez juthatnak, a fegyveres ámokfutás nem ritkaság az iskolákban. Két éve, januárban fél napon belül két ilyen eset is történt. Virginia szövetségi állam egy főiskoláján három embert megölt és hármat megsebesített egy mentális gondokkal küszködő joghallgató. Nem sokkal később egy New York-i középiskolában belelőtt két társába egy tizennyolc éves diák. A rendőrség szerint ez esetben iskolai bandák háborúskodása volt a háttérben. Egy tizennégy éves, pszichiátriai kezelés alatt álló fiú egy oregoni középiskolában 1998-ban két embert agyonlőtt, huszonkettőt pedig megsebesített.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.