Röviden

MTI - Munkatársunktól
2004. 05. 11. 16:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csődbe jutott a Fundamentum
A Baumag után újabb ingatlanszövetkezet, a Fundamentum XXI. is fizetésképtelenné vált, és a felszámolás sorsára jutott – értesült a Népszabadság. A szövetkezetben közel 500 ügyfél mintegy egymilliárd forintja ragadt bent. A korábbi vezetés ellen jelenleg hűtlen kezelés gyanújával folyik a nyomozás. A felszámolóbiztos szerint a cég vagyona nem éri el a 1,5–2 milliárd forintot. (MN)

Hírközlési ombudsman
A hírközlési fogyasztói jogok képviselőjének feladata a felhasználók problémáinak megoldása, illetve az lesz, hogy a fogyasztókat megfelelően tájékoztassa, ezáltal megkönnyítse a szolgáltatások közötti eligazodást – mondta Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke sajtótájékoztatón. Juhász Károly bemutatkozása alkalmával elmondta, hogy a hivatalt piacformáló módon szeretné működtetni. (MTI)

Messze az inflációs cél szomszédunkban
Áprilisban 0,6 százalékkal emelkedett a fogyasztói árszint Romániában a márciusi 0,5 százalékos növekedés után, ennek ellenére az éves szinten számolt drágulás mértéke 12,5 százalékos lett a márciusi 13,1 százalékot követően. A múlt év áprilisában még 1,1 százalékos havi inflációt mértek az országban. Tavaly Romániában 14,1 százalékos volt az infláció, amit az idén a kormányzat 9 százalékosra szeretne mérsékelni. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.