Még nem kell tartani attól, hogy kicsordul a víz a legnagyobb tavunk medréből, ám az utóbbi másfél hónap 50 centis vízszintemelkedése mindenképpen biztató. Évszázados negatív rekordot döntött meg 2003-ban a Balaton vízszintje: a nyár végén mindössze 23 centit mutatott a vízmérce. Ez év elejéig nyolc centit emelkedett a vízszint, a múlt hét végéig pedig – a kiadós tavaszi esőknek köszönhetően – 82 centire nőtt. – Tavaly ilyenkor már csökkenni kezdett a Balaton vize, most viszont abban bízunk, hogy a fürdési szezon kezdetére – a párolgási veszteség ellenére – 85 centiméter lesz a vízállás – nyilatkozta lapunknak Fejér Vilmos, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője. Elmondta: a Sió-csatornát mindaddig zárva tartják, amíg a tó vízmércéje meg nem haladja az előírt 110 centit.
A Velencei-tónál kedvezőtlen – egyesek szerint kritikus – a helyzet, ám ez nem az elmúlt három-négy év aszályos időszakának tulajdonítható. Fejér Vilmos emlékeztetett: a Velencei-tónál azért kellett az 1970-es években két tározót építeni, hogy megoldódjon a vízpótlás. Ott most az a gond, hogy a környékbeli vízgyűjtőkből is kevesebb víz jut a tóba.
Segített a természet a balatoni vízszinten
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!