Szolgálnak és kiszolgálnak

Lamperth Mónika rendőrei a maguk meghitt módján megünnepelték a győzelem napját. Nem volt világraszóló felhajtás, az uniós csatlakozás beidomítása végett nagyobb hajcihőt csaptak, de a belügyminiszter asszony is elégedett lehetett válogatott legényei teljesítményével. Az egyik legfontosabb európai érték, az esélyegyenlőség szellemében ütöttek-vágtak válogatás nélkül. A Kendermag Egyesület idén a Kossuth téren követelte, hogy a honi kábítószer-maffiák végre legális jövedelemhez jussanak. Ugyanis ha egyes drogok fogyasztását engedélyezik, akkor a jogállami elvek következetes alkalmazásával azok termelőit és forgalmazóit sem lehet büntetni. Legfeljebb zárjegy kerül majd a jointra, s kicsit drágább lesz, de a jóléti rendszerváltás perspektíváiba ez is belefér.

Milliárdos bizniszről van szó, s az effajta fennkölt célok megérdemlik a legteljesebb rendvédelmi biztosítást. Ment volna minden a maga kenderfüstfelhőbe burkolódzó idillikus módján, de megérkeztek az ellentüntetők, akik nem csináltak semmit, ám erre a semmire sem volt hatósági engedélyük.
A Lelkiismeret ’88 csoport és a rohamrendőrök összejövetelei lassan olyan hagyományossá válnak, mint a frontharcos veteránok „bajtársi” találkozói. Ismerik egymást, tudják, mire számíthatnak. A csoport tagjai komoly gyakorlati tapasztalatokat szereztek a rendőrök elleni kézitusában és földharcban, míg a rendőrök annyit húzták-vonták őket az aszfalton, hogy kapásból kiszámítják bármelyikük súrlódási együtthatóját. A nem túl épületes, kölcsönös üdvözlések után ezúttal is kezdetét vette a viadal, ami a tradicionális rendőri brutalitásba torkollott. A rohamosztagosok ismét bebizonyították, hogy roppant hatékonyan tudnak fellépni az 50 kilónál könnyebb családanyák ellen, de a férfinép rozoga nyugdíjasait is gond nélkül legyűrik. Ha parancsot kapnak rá, érvényt szereznek a törvényes rendnek, még akkor is, ha ártatlanokon, véletlenül arra tévedőkön, bámészkodó kívülállókon kell átgázolniuk. Még azt sem mondhatjuk, hogy a marihuána csípős füstjétől gőzöltek be, hiszen letiporták már a jobboldali tüntetőket a drogosok asszisztenciája nélkül is.
1997 őszén a magyar föld védelmében fellépőket aprították jogállami eszközökkel, keveset számított, hogy az bejelentett, a törvényes előírásoknak megfelelő demonstráció volt. 2002 nyarán az Erzsébet hidat illegálisan eltorlaszoló aktivistákkal még viszonylag kesztyűs kézzel bántak, a Kossuth téren engedéllyel csoportosuló tömeget hisztérikusan szétverték. Érdekes módon a Tilos Rádió előtti zászlóégetéskor eszükbe nem jutott közbelépni, joviálisan tűrték, hogy a békés nagygyűlésből szélsőséges botrány keveredjék. Vasárnap délután megtehették volna, hogy kordont vonnak a kábítószeresek köré, hadd kábítsák egymást, s puszta jelenlétükkel megakadályozzák bármiféle atrocitás lehetőségét is. Megtehették volna, hiszen kiképzésük elsősorban a nyugalom fenntartásáról, a balhé megelőzéséről szól, de akkor nem lehet újabb szélsőjobbos rendzavarásról, a demokratikus rend elleni agresszív felforgatásról szörnyülködni. A kibontakozó társadalmi vitát egy erőteljes rohammal próbálták döntésre vinni, nem törődvén az ilyen típusú erőszakmunka melléktermékeivel.
A rend érdekében a rendőri keménységet, hovatovább a brutalitást is elfogadja, tolerálja a társadalom. De amikor a rendőrség provokálja az erőszakot, akkor jogos kétségei támadnak a jámbor polgárnak: kit szolgálnak és védenek a derék rendőrök? Netán csak kiszolgálják és védelmezik a szocialista–liberális kormány politikai érdekeit? S teszik ezt a saját presztízsük, szakmai tisztességük feláldozása árán is? Ha így van, akkor érjék be azzal a jutalommal, amit Lamperth Mónikától kapnak.