Vita az autonómiáról

Munkatársunktól
2004. 05. 11. 17:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerbiában egyre hangosabbak a vajdasági autonómia elleni hangok, erősödnek a szerb nacionalisták. A szerb kormány megbuktatását és a hadsereg, illetve a rendőrség Koszovóba való visszatérését ígérte több mint tízezer híve előtt újvidéki kampánynyitó választási gyűlésén Tomiszlav Nikolics. A Szerb Radikális Párt elnökjelöltje azt hangoztatta, hogy már június 13-án, az első fordulóban győzni fog az elnökválasztáson, és „a történelembe küldi” a jelenlegi szerb kormányt. Követelni fogja Vojiszlav Kostunica miniszterelnök lemondását, mert olyan koalíció mögé bújik, amelynek nincs támogatása a nép körében. Boriszlav Pelevics, a Szerb Egység Pártjának elnökjelöltje kijelentette, azonnal félbe kellene hagyni a vajdasági alkotmány meghozatalával kapcsolatos minden tevékenységet, mert ez a dokumentum a tartományt úgy határozza meg, mint „államot az államban” – adta hírül a Beta. A szélsőségesen nacionalista Szerb Egység Pártjának vezetője, aki a kampánya során az Újvidék melletti Kátyra látogatott, azt mondta: Szerbia elnökének küzdenie kell a vajdasági szeparatizmus ellen.
Közben a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) választmánya nyilatkozatban fogalmazta meg az autonómiával kapcsolatos álláspontját. A VMDP szerint a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli nemzeti integrációjának folyamatát most az EU-tag Magyarország autonómiatörekvéseket támogató magatartása viheti előre. A VMDP választmánya kész az autonómiára vonatkozó nézetek egyeztetésére, egy új, az autonómiát magában foglaló szerb kisebbségi törvény meghozatalára irányuló közös kezdeményezés kidolgozására is. Ugyanakkor, a magyar (perszonális) autonómiára vonatkozó modelljét – csakúgy, mint az előzőeknek, Kostunica kormányának is megküldi elfogadásra. „A nemzeti szintű autonómiapaktum és ennek részeként a vajdasági magyarság nyílt és megoldatlan helyzetének rendezésére alkalmas autonómiamodell elfogadása lehetővé tenné az EU-tag Magyarország hatékony diplomáciai fellépését” – áll a dokumentumban.



Legija egyelőre hallgat. Első ízben állt bíróság elé a Djindjics-merénylet elsőrendű vádlottja, Milorad Lukovics Legija, akinek kérésére a törvényszék egy hónappal elhalasztotta a szerb miniszterelnök feltételezett gyilkosainak perét. A gyilkosság értelmi szerzőjének tartott Legija 14 hónapi bujkálás után, május 2-án adta fel magát a rendőrségen, és hétfőn első ízben állt a maffiaperekben eljáró belgrádi különbíróság elé. Ügyvédje másfél hónapos haladékot kért a felkészülésre, a bíróság egy hónapos halasztást tartott indokoltnak, ezért június 10-én folytatódik a per. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.