Kinevezés előtt az új kormány miniszterei

Csillag István és Bárándy Péter lemondott miniszterek mellett nem lesz tagja Gyurcsány Ferenc kormányának Burány Sándor munkaügyi, Kökény Mihály egészségügyi és Lamperth Mónika belügyminiszter – értesült a Magyar Nemzet. Információink szerint az új kabinetben helyet kap majd Gyurcsány több támogatója. A kormányfő megszünteti korábbi tárcáját, az ifjúsági és sportminisztériumot, és tárca nélküli miniszterré nevezi ki Nagy Sándort és Baráth Etelét.

Munkatársainktól
2004. 09. 30. 20:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jóval nagyobb változás várható a kormányban Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választásával, mint azt korábban sejteni lehetett – értesült a Magyar Nemzet. Burány Sándor munkaügyi minisztert az eddigi politikai államtitkár Csizmár Gábor váltja, akinek utódja pedig Kordás László, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alelnöke lesz. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium is új vezetőt kap Rácz Jenő eddigi helyettes államtitkár személyében. Kökény Mihály miniszteren kívül távozik Vojnik Mária, aki ezután a kormányfő politikai főtanácsadója lesz.
Feldarabolják és ezzel megszüntetik a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumot (GYISM), a sporttal ezentúl mindössze egy helyettes államtitkár foglalkozik majd a Miniszterelnöki Hivatalban, aki értesüléseink szerint Ábrahám Attila olimpiai bajnok kajakos lesz. A GYISM maradék részei Göncz Kinga esélyegyenlőségért felelős tárca nélküli miniszterhez kerülnek majd, akinek a helyettes államtitkára Korózs Lajos szocialista képviselő lesz.
Távozik posztjáról Lamperth Mónika belügyminiszter is, utódja Kolber István, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke, szocialista képviselő lesz. Változik a belügyi tárca szerkezete is, külön politikai államtitkárt kap a közigazgatási rész és a rendőrséget felügyelő egység, előbbi vezetője politikai államtitkári rangban Szilvássy György, a kultuszminisztérium jelenlegi közigazgatási államtitkára, az utóbbié pedig szintén politikai államtitkári rangban Juhász Gábor jelenlegi frakcióvezető-helyettes lesz.
A leköszönő Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter helyére Kóka János milliárdos, az Elender jelenlegi vezetője kerül. Két új tárca nélküli miniszteri poszttal bővül a kabinet: Nagy Sándor és Baráth Etele, a kancellária jelenlegi politikai államtitkárai kapnak ilyen titulust. Előbbi a területfejlesztésért, utóbbi pedig a Nemzeti fejlesztési tervért felel majd. Kovács László külügyminiszter utódja Somogyi Ferenc, a tárca euroatlanti integrációs ügyekért felelős volt államtitkára lehet.
Az igazságügyi tárca élére egyelőre politikai körökben ismeretlen pécsi jogászprofesszort jelölnének, ugyanakkor a tárca vezetésére Fodor Gábor szabad demokrata politikus is eséllyel pályázik. Információnk szerint az említett minisztereken kívül a többi posztján marad.
Értesüléseink szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap este már megkezdte az új jelöltek meghallgatását, lapzárta után pedig az MSZP elnöksége tart rendkívüli ülést a kormányalapítással kapcsolatban. Az új kabinet névsorát hivatalosan ma ismertetik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.