A Fidesz zűrzavart emleget

Kis Ferenc
2004. 10. 01. 20:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zűrzavar uralkodik a kormányban, ugyanis nem módosították a miniszterek felsorolásáról szóló törvényt, amely a kabinet szerkezetét határozza meg – jelentette be tegnap Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, hozzátéve: kiderült ugyanakkor, hogy nemcsak új miniszterek lesznek, hanem a tárcák munkamegosztását is megváltoztatták, így a jelenleg hatályos törvény alapján van olyan miniszter, akinek egyszerre több tárcája lesz, illetve olyan is, akinek egy sem. Példaként említette, hogy Göncz Kinga, az esélyegyenlőségért felelős miniszter átveszi az ifjúsági, illetve a szociális területet is. Rámutatott: Baráth Etele és Kolber István viszont a jelenlegi jogszabály értelmében nem rendelkezik egyetlen tárcával sem.
Az új kormánytagokkal kapcsolatban a fideszes politikus azt mondta: a Gyurcsány-kabinet a milliárdosok kormánya, hiszen a miniszterelnök mellé az SZDSZ is beküldte a maga milliárdosát Kóka János személyében. Az újdonsült gazdasági miniszter becsült vagyona – a Magyar Hírlap a leggazdagabb száz magyarról készült listája szerint – 2,6 milliárd forint. Rogán azonban hozzáfűzte, hogy az informatikai szférában ennél jóval többre taksálják Kóka magánvagyonát. A Fidesz úgy véli: több alkalmatlan miniszter a helyén maradt, így Juhász Ferenc a honvédelmi, Lamperth Mónika a belügyi és Kovács Kálmán az informatikai tárca vezetője.
















Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.