Beruházást támogató konstrukció

Hírösszefoglaló
2004. 10. 01. 18:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan még októberben piacra lép az OTP Bank az Európai Beruházási Bankkal (EIB) közös finanszírozási konstrukcióval, amely önkormányzatok s általuk alapított gazdasági társaságok kisebb infrastrukturális beruházásait támogatja – közölte az MTI– Ecóval Wolf László vezérigazgató-helyettes, a bank által rendezett önkormányzati konferencián.
Az Európai Bizottság a konstrukción keresztül vissza nem térítendő támogatást nyújt a nyertes pályázóknak, akik a felvett hitel után legfeljebb tízszázalékos tőketámogatásban részesülnek. A hitel maximális összege 2,5 millió euró, s legfeljebb a beruházás ötven százaléka lehet. A beruházás összköltsége nem haladhatja meg az ötmillió eurót. A tét jelentős: 2007-ig az uniós programokhoz csatlakozó Nemzeti fejlesztési terv, azon belül az öt operatív program keretében 1,350 milliárd forintot lehet majd lekötni pályázati úton, projektekkel. A 2007-től kezdődő hétéves periódusban pedig évi 1–1,200 milliárd forintnyi fejlesztési for-rást lehet majd igénybe venni – mondta.
A bankcsoport tulajdonosi közreműködésével létrejött OTP Hungaro-Projekt Kft. feladata, hogy tájékoztasson a pályázati lehetőségekről és segítséget nyújtson a pályázatok összeállításához. Az EU-projektekhez kapcsolódó hitelkonstrukciók megoldást nyújtanak az előkészítő tevékenységek finanszírozására, az önerő biztosítására és a támogatási összeg előfinanszírozására.
Wolf László kiemelte a határ menti együttműködés jelentőségét. Magyarország 2004 és 2006 között összesen nyolc programban vesz részt.
Külföldi terjeszkedéséből adódóan az OTP-csoport számára kézenfekvő lehetőség, hogy a határokat átívelő projektekben mindkét oldalon a bankcsoporthoz tartozó pénzintézet vegyen részt a közös programok megvalósításában, hozzájárulva a térségek együttműködéséhez – mondta a vezérigazgató-helyettes.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.