Botond különjáraton

2004. 10. 01. 19:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben a Budapesti Közlekedési Vállalat idei vesztesége már most negyvenmilliárd forint körül jár, a megritkított és elkoszolódott buszok pedig rendszeresen kigyulladnak, Aba Botond BKV-vezérigazgató hamarosan fölveheti kiváló munkájáért a neki járó húszmillió forintot. Sőt a Városházán már arról is határoztak, hogy jövőre nagyjából hasonló nagyságrendű prémiumra számíthat a közlekedési karmester.
Van időm a jelenségen gondolkodni, ráérek, vagy húsz perce állok már a 92-es busz megállójában magányosan Budapest egyik fő sugárútján. Busz sehol (talán ez is kigyulladt).
Húszmillió jutalom a havi szerény jövedelem mellé. Ebből azért ki lehet jönni a hó végéig… Legalábbis jobban, mint a cég tizenkétezer dolgozója, akik közül tízezren igen rossz körülmények között, alulfizetve végzik munkájukat – de ők biztosan nem dolgoznak olyan jól, mint járatszűkítő Aba Botond, aki nemrég újította fel a kettes metrót (amelyik azóta már beázott).
A sikeres embereknek persze mindig vannak irigyeik, most is akadtak, akik túlzottnak találták a zsebpénznek szánt jutalmat. Aba Botond azonban a sarkára állt, s kijelentette, neki igenis jár a húszmillió, meg a jövő évi is, ő ugyanis derekasan dolgozik, s jövőre is úgy fog.
Hogy szimpátia tekintetében hogyan áll a budapesti közlekedés első embere, arról nincs hír. A cég dolgozóin mindenesetre nem látni I love Botond feliratú pólót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.