Bush és Kerry első vitája

Nagy izgalom előzte meg a magyar idő szerint ma hajnali háromkor kezdődő első amerikai elnökválasztási tévévitát. A kampánystábok az utolsó pillanatig bizonygatták George W. Bush vagy John Kerry igazát.

Munkatársunktól
2004. 10. 01. 19:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A várva várt esemény, amely a tapasztalatok szerint kulcsfontosságú lehet a kampány hátralévő egy hónapjára nézve, amerikai keleti parti idő szerint este kilenckor kezdődött. Bár szakértők szerint a tévéviták közvetlenül csak néhány százaléknyi pluszt eredményezhetnek a győztes javára, a szoros versenyben ez azt is jelentheti, hogy az illető átveszi a vezetést. A legutóbbi felmérés szerint a biztos pártválasztók között nyolc, míg a regisztrált választók körében tizenegy százalék a hivatalban lévő republikánus elnök előnye demokrata kihívójával szemben. Bár Kerry stábja kijelentette, hogy a tévévitákra lehetőségként tekintenek, ugyanakkor elismerték, hogy karrierje során eddig Bush minden tévévitát megnyert. A demokrata jelöltnek már csak azért is ki kell használnia a kínálkozó alkalmakat, mert az elektorok számára vonatkozó előrejelzés szerint most mindössze 237-et tudhatna maga mögött, míg az elnök 301-et.
A következő megméretésre október 5-én kerül sor, amikor az alelnökjelöltek, a hivatalban lévő Dick Cheney és a kihívó John Edwards ütközik meg az ohiói Clevelandben. Bush és Kerry október 8-án találkozik ismét a missouri St. Louisban, majd 13-án Arizonában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.