Demszky Gábor két lovat is megülhet

A fővárosi ellenzék a közigazgatási hivatalhoz, illetve az Alkotmánybírósághoz fordul, mivel a közgyűlés úgy döntött: nincs összeférhetetlenség Demszky Gábor két állása között. Úgy tudjuk, a közigazgatási hivatal kedden kinevezett vezetője nem fordul bírósághoz az összeférhetetlenség ügyében. A közgyűlés ülését óbudai polgári körök demonstrációja szakította félbe.

2004. 10. 01. 20:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Demszky Gábor európai parlamenti és főpolgármesteri tisztsége nem összeférhetetlen – döntött tegnap (ahogyan várható volt) zárt ülésen a Fővárosi Közgyűlés baloldali többsége. A Fidesz újra a Fővárosi Közigazgatási Hivatalhoz fordul a döntés miatt, az MDF pedig az Alkotmánybíróságon támadja meg a határozatot.
Emlékezetes: a főpolgármester összeférhetetlenségét éppen egy hónappal ezelőtt vetette fel a Fidesz–MKDSZ-frakció. Az MSZP és az SZDSZ képviselői akkor is ugyanezt a döntést hozták meg, ám a Fővárosi Közigazgatási Hivatal azóta menesztett vezetője akkor eljárásjogi hibák miatt újratárgyalást kért. Kupper András (Fidesz) úgy fogalmazott: a koalíció tisztára mosta Demszky Gábort. Szerinte a közgyűlés tegnap egyértelműen politikai döntést hozott, holott jogi szempontból kellett volna mérlegelnie. – Ha a koalíciót érdekelné a jogi rész is, akkor elfogadta volna azt a módosító indítványt, amely szerint a közgyűlésnek kellene bírósághoz fordulnia, hogy kiderüljön, valóban összeférhető-e Demszky két posztja – jelentette ki a politikus.
Mint arról lapunkban már beszámoltunk, kedden Gyurcsány Ferenc – még kijelölt miniszterelnökként – menesztette a Fővárosi Közigazgatási Hivatal éléről Felkai Lászlót. Ennek hátterében az áll, hogy Felkai levélben tájékoztatta a Városházát: álláspontja szerint összeférhetetlen a főpolgármesteri és az európai parlamenti tisztség. Az önkormányzati törvény ugyanis néhány szellemi tevékenységet kivéve semmilyen kereső foglalkozást nem engedélyez a főpolgármesternek. Úgy tudjuk: Felkai menesztése politikai alku része volt, az SZDSZ így próbálja menteni utolsó komoly – bár egyre fogyatkozó támogatottságú – politikusát.
Vezércikk a 7. oldalon
Értesüléseink szerint cserébe sor kerülhet Pócs Attila leváltására, hiszen ezt már az MSZP is erősen szorgalmazza. A szabad demokratákhoz köthető Pócs felügyelete alá tartoznak azok a nagy beruházások, amelyeket európai hitelből valósít meg a főváros.
Tegnap tárgyaltak az utcabútortenderről is. A döntés szerint a francia–német Decaux–Wall konzorcium helyezhet el új nyilvános vécéket, padokat és szemeteseket, az Intermédia újíthatja fel az utasvárókat, a felszíni információs táblákat, az aluljárók tájékoztatóit, míg a Mahir Cityposter Kft. cserélheti le a hirdetőoszlopokat, a kapcsolószekrényeket, illetve a szellőzőberendezéseket. A létesítmények elhelyezését és felújítását a cégek finanszírozzák, cserébe ők értékesíthetik a rajtuk lévő reklámfelületet.
Elfogadta tegnap a közgyűlés a pénzügyi és a városüzemeltetési bizottságok közös vizsgálati jelentését a 4-es metróval összefüggő felszíni beruházásoknál történt 10 százalékos költségtúllépésről. Ezt a határozati pontot csak a koalíciós képviselők szavazták meg. Az ellenzék is egyetértett ugyanakkor azzal a döntéssel, hogy szükséges a főváros beruházási struktúrája eljárásrendjének felülvizsgálata. A közgyűlés felkérte a főpolgármestert, hogy erről a felülvizsgálatról 60 napon belül készítsen jelentést a testület számára.
A vitában több szocialista képviselő is élesen bírálta a Városháza programvégrehajtó irodáját, illetve annak vezetőjét, Pócs Attilát. Az 1,3 milliárd forintos költségtúllépést ugyanis megvizsgálta a Főpolgármesteri Hivatal belső ellenőri csoportja is, és többek közt azt állapította meg: a programvégrehajtó iroda nem élt ellenőrzési jogosultságával, holott Pócs Attila munkaköri leírásában ez kiemelten szerepel. Gábor József (MSZP) úgy fogalmazott: nem érti, hogyan lehet ezek után leírni azt, hogy nem mutatható ki egyszemélyi felelősség. A szocialisták végül változtatás nélkül szavazták meg a két bizottság közös jelentését, amely szintén azt tartalmazza: nincs felelőse a túlköltekezésnek.
Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a Bartók Béla út, a Fehérvári út és a Móricz Zsigmond körtér 4-es metróval összefüggő felújítása során 1,3 milliárd forinttal lépték túl az eredetileg tervezett 13 milliárd forintos költséget.



A Margit-kórházért tüntettek. A közgyűlés tegnapi ülését óbudai polgári körök demonstrációja szakította félbe. A transzparensekkel felvonuló ötven tüntető a Szent Margit Kórház tervezett átszervezése ellen tiltakozott. Mint azt korábban megírtuk, a városvezetés tervei szerint onkológiai szakkórházzá alakítják át a Margit-kórházat, s kiszervezik onnan például a sebészetet és a szülészetet. Az óbudaiaknak és az agglomerációban élőknek az átszervezés után a Szent János Kórházba kellene járniuk. A tiltakozók egy petíciót és csaknem tizenkétezer aláírást adtak át Demszky Gábor főpolgármesternek. Menczer Erzsébet III. kerületi fideszes képviselő arra hívta fel a figyelmet: tavaly kétszer annyi gyermek született a Margit-, mint a János-kórházban. Szerinte ez utóbbi intézmény szülészetét már nem lehet bővíteni. Korchma Zsombor, az SZDSZ-frakció szóvivője azt közölte: korábban valóban tervezték a Margit-kórház átalakítását, ám ez már nincsen napirenden

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.