Meghalt a szegedi betegcsere másik áldozata is, a 80 éves ásotthalmi Berkó Vince. Miként megírtuk, két beteget szállítottak július 3-án a szegedi kórház sürgősségi betegellátó osztályára, ahol leleteiket elcserélték.
Ezután a kisteleki Kovács Bélán tévedésből agyműtétet hajtottak végre a helyi idegsebészeti klinikán. Miután kiderült a leletcsere, Berkó Vincét is megoperálták. Rokonai még nem döntötték el, hogy beperlik-e a kórházat, megvárják a végleges szakértői véleményeket.
A szegedi kórházban tavasszal megműtött, zsombolyi L. Brankóné viszont úgy döntött: bírósághoz fordul. Ügyvédje, Ábrahám László lapunknak elmondta, ügyfele néhány nappal az operáció után a mosdóba igyekezett, ahol rosszul lett. Kezével a zuhanyozó csaptelepébe akart kapaszkodni, ám önkívületi állapotban megcsavarhatta a csapot, aminek következtében forró víz ömlött rá. A leforrázott asszony bal karja lebénult. Kiderült, hogy az égési sebek miatt a korábban elkezdett citosztatikus kezelést nem folytathatják. Emiatt több millió forint kártérítést követel a kórháztól. Peren kívül egymillió forintot kért az intézménytől, de az egyezséget elutasították.
Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!