Megkezdődött a Microsoft pere, amit a szoftvergyártó társaság kezdeményezett annak érdekében, hogy az Európai Bizottság versenyügyi hivatalának 497 millió eurós büntetését vonják vissza. A szoftvergyártó cég azóta kifizette a bírságot – a legnagyobb összegű büntetést, amelyet a bizottság versenypolitikai ügyben valaha is kiszabott –, a kiigazító intézkedések végrehajtásának kötelezettsége ellen azonban fellebbezést nyújtott be. Az EU bizottsága márciusban a rekordméretű büntetést azért rótta ki a Microsoftra, mert az visszaél a Windows operációs rendszerrel szerzett meghatározó piaci pozíciójával. A bizottság arra kötelezte az amerikai vállalatot, hogy bizonyos programkódokat tegyen nyilvánossá, és a Windows operációs rendszert a Media Player-lejátszó nélkül is tegye hozzáférhetővé. A Microsoft azzal érvel, hogy a bizottság döntése árt az európai vállalatoknak, software-fejlesztőknek és az egyéni felhasználóknak egyaránt, s korlátozza a fejlesztéseket. Az amerikai nagyvállalat ellenlábasai viszont azt szeretnék, ha a piac sokkal nyitottabb lenne, s ennek révén több lehetőséghez jutnának.
Az Európai Bizottság nem „javaslatokat” tett, hanem kiigazító intézkedések megtételét rendelte el az uralkodó piaci helyzetével való visszaéléssel vádolt Microsoft amerikai szoftvergyártónak. Mario Monti versenypolitikai biztos szóvivője arra a bejelentésre reagált, amely szerint a luxembourgi bíróság tegnap tartotta az első meghallgatásokat a Microsoft által a bizottság döntése ellen benyújtott fellebbezések ügyében.
A luxembourgi bírósági meghallgatás után a döntést egy-két hónapon belül hozhatják meg. Az ügyet a Microsoft azután a Európai Bíróság elé viheti, ahol az ügyet három-négy évig is tárgyalhatják.
Mondtam már! Ne nézz félre!
