Elutasítjuk, hogy megalapozatlan, improvizatív, pénzügyi kényszer diktálta merényleteket kövessenek el a közszolgáltatások ellen – hangzott el a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) a közszolgálat helyzetével foglalkozó nemzetközi konferenciáján tegnap. Szabó Endre, a konföderáció elnöke szerint a multinacionális tőke profitnövelő szándéka egyre nagyobb befolyást gyakorol a társadalmi folyamatokra, a kormányokra. Ennek hatása – hangsúlyozta – felismerhető az állam újraelosztó szerepének mérséklésében, a szociális rendszerek átalakításában, a munkavállalói jogok csorbításában. Ez jelenik meg a közintézményekre fordított pénzeszközök csökkentésében, ebből következően a fűnyíróelvű létszámcsökkentésben, a közszolgáltatások privatizálásában.
Bár a most átalakított kormány 2002-ben átlagosan ötvenszázalékos béremelést hajtott végre, az utóbbi két évben lényegében nem történt bérintézkedés, így a korábbi emelés részben inflálódott. A kormány a jövő évre is elfogadhatatlan bérajánlatot tett, amit ráadásul öt százalékkal csökkentett költségvetési támogatás mellett kell a fenntartóknak kigazdálkodniuk.
A SZEF számításai szerint ez több mint tízezer ember elbocsátásához vezethet. – A szakszervezetek, a munkavállalók nem maradhatnak fegyvertelenek ezen folyamatokkal szemben – jelentette ki Szabó. Ugyanakkor megjegyezte: az érdekérvényesítést nagymértékben befolyásolja a sztrájkalapok elégtelensége, különösképpen pedig a sztrájkok miatti megtorlástól való félelem.

Újabb fordulat jön az időjárásban a hét elején