Novemberben ismét agrártüntetés lesz?

Munkatársunktól
2004. 10. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ősz során – várhatóan novemberben – ismét országos demonstrációt szervez a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma (Magföm), tiltakozva a mezőgazdaságban dolgozók ellehetetlenülése ellen. – Hiába van az idén jó, sőt bőséges termés, ha nincs jövedelem, akkor nem tudunk előre lépni, fejleszteni – nyilatkozta lapunknak Hanó Miklós, a szervezet országos elnöke. A kukoricáért például csak feleannyit fizetnek a kereskedők, mint tavaly. Raktározási problémák is vannak, hiszen a napraforgót is alig lehet letárolni, ezért a raktárhiány oda vezethet, hogy a termelők kénytelenek lesznek még a november elsején induló intervenció előtt az intervenciós ár alatt értékesíteni a tengerit – tette hozzá Hanó.
Az év eleji gazdatüntetések egyik kiváltó oka a sertésfelvásárlási árak alakulása volt. Az árak mára normalizálódtak, viszont a sertésállomány hárommillió darabra csökkent egy olyan országban, ahol valamikor tíz-tizenkét millió sertést tartottak. Emögött Hanó Miklós megfogalmazása szerint szándékosságot kell és lehet keresni, szerinte ugyanis a gazdák direkt ellehetetlenítése folyik.
A baromfiágazat helyzete sem javult az éve eleje óta, a Hajdú-Bét még mindig nem fizette ki a termelők járandóságát, és a békéscsabai baromfi-feldolgozó privatizálása is nagy felháborodást váltott ki a baromfitartók körében. – Ezt az 1,8 milliárd forint értékű vagyont 400 millió forintért úgy értékesítette az állam ráadásul tehermentesen, hogy egy évvel korábban szintén 400 millió forintot költött a gyár korszerűsítésére – mondta Hanó, aki emlékezetett arra is, hogy az agrármegállapodás szerint a feldolgozóknak 68 forintot kellene fizetniük az extra minőségű tej literjéért, ezzel szemben ma a nagyüzemekből 58, a kicsikből 50 forintért viszik a tejet, miközben egyes külföldi tulajdonban lévő tejtermelő gazdaságokból 70 forintért veszik a tejet. – Úgy fest – összegezte Hanó –, hogy a magyar paraszt tönkretétele az elsődleges cél, a másodlagos pedig földjeinek megszerzése. Érthetetlen tehát, hogy a kormány ilyen helyzetben, amikor minden hazai mezőgazdasági ágazatban leépülés tapasztalható, miért nem tesz semmit, miközben – csak az állattenyésztésnél maradva – legnagyobb versenytársaink, Hollandia és Dánia folyamatosan fejleszti sertésállományát.



Megszűnt a gabona terméktanács. Az Országos Gabona Terméktanács (OGT) csütörtöki küldöttközgyűlésén a résztvevők úgy döntöttek, hogy megszüntetik a szervezetet – tájékoztatott tegnap a döntésről Szemenyei Sándor, az OGT elnöke. A döntés meghozatalát azzal indokolták, hogy az ország EU-csatlakozása új szervezeti formákat követel a szakmai érdek-képviseleti munkában is. A megváltozott körülmények között már nem indokolt a terméktanács tevékenységének fenntartása.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.