A Magyar Koalíció Pártja (MKP) ellenében felálló esetleges koalíció körvonalazódik Szlovákiában, legalábbis erre utal, hogy a Nyitra megyei közgyűlésben az ellenzéki HZDS, Smer és a kormánypárti KDH, SDKÚ a szlovákiai önkormányzati választásokon indítandó közös jelöltekről kezdett tárgyalásokat.
Peter Missík, a kormánypárti SDKÚ parlamenti képviselője szerint a párt központjából nem avatkoznak be a megyei politikába, amely más jellegű, mint az országos szlovák politika. Ján Kovarcík, az ellenzéki HZDS alelnöke szerint Nyitra megyében „szlovák koalíció” már 2001 óta létezik, mindössze összetétele változna meg. Szabó Jaroslav, a nyitrai SDKÚ vezetője elmondta: az MKP-vel való együttműködés fagyponton van, mivel szerinte a magyar többségű közgyűlés más településeknek több pénzt ad, ezért Nyitrában a tömegközlekedés összeomlással fenyeget. Bugár Béla pártelnök ellenben úgy vélte, Nyitra más települések kontóján él. Duray Miklós, a MKP tiszteletbeli elnöke a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: téves az a megközelítés, miszerint a városoknak jutatott pénzről szólna a vita. Sokkal inkább arról van szó, hogy a megyerendszer által biztosított kompetenciajogkörből mennyit birtokolhatnak az egyes pártok. Hangsúlyozta: az MKP politikai sikereit, amelyeket az önkormányzatokban értek el, meg kell őrizni.

Ez vár a magyar nyugdíjasokra 2025-ben – jó hír érkezett