Újabb túszejtés Irakban

Tíz túszt ejtettek az ellenállók, és ezzel egy időben merényletek sorozatát követték el Bagdadban és az észak-iraki Moszulban. A támadások következtében sokan meghaltak és többtucatnyian megsebesültek. Négy iraki meghalt az ország északi részén található Tell-Áfárban is, pokolgéprobbanás következtében.

Hírösszefoglaló
2004. 10. 01. 19:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kórházi és katonai források szerint 41-re emelkedett a halálos áldozatok száma abban a robbantásos merényletben, amelyet az iraki főváros nyugati részén követtek el egy amerikai katonai járműoszlop közelében.
A három pokolgéppel végrehajtott merénylet halálos áldozatai között sok a gyermek. A sebesültek száma az idézett források szerint meghaladja a 120-at. Az első pokolgép akkor robbant, amikor ünnepélyes keretek között felavattak egy újonnan megépített szennyvízcsatornát. Néhány perccel később két másik robbanás rázta meg a környéket, szemtanúk szerint akkor, amikor amerikai katonák megpróbáltak segíteni az első robbantás áldozatain. Alig néhány órával korábban Bagdad Abu Graib elővárosában robbant gépkocsiba rejtett pokolgép. Az öngyilkos merénylet három halálos áldozatot követelt és több mint hatvan embert megsebesített.
Egy becsapódó rakéta megölte az Irakban szolgálatot teljesítő többnemzetiségű erő egyik katonáját csütörtökön Bagdad közelében – tudatta egy katonai közlemény. A támadás következtében további hét katona megsebesült. A halálos áldozat nemzetiségét egyelőre nem közölték. A közlemény nem szolgált további részletekről a támadásról, csupán annyi derült ki belőle, hogy a rakéta a nemzetközi erők ellátási körzetében csapódott be az iraki főváros közelében.
Ismeretlen támadók agyonlőttek egy rendőrtisztet az észak-iraki Moszulban – közölték tartományi illetékesek. Gasszán Mohamed őrnagyot, az Abi Taman rendőrkapitányság belügyi igazgatóját akkor érte a gyilkos támadás, amikor autóján az irodájába hajtatott. Négy iraki meghalt, 16 megsérült csütörtökön az ország északi részén fekvő Tell-Áfárban, egy autóba rejtett pokolgép robbanása következtében – közölte a helyi kórház egyik orvosa.
Tegnap újabb tíz túszt ejtettek a fegyveres ellenállók. Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió szerint hat iraki, két libanoni férfiról és két indonéziai nőről van szó, állítólag valamennyien egy villamos energetikai cég alkalmazottai. A túszokat az az Iraki Iszlám Hadsereg tartja fogva, amely a két francia újságírót is elrabolta. A videofelvételen a csoport fekete lobogója előtt három térdelő túsz látható, akik fejéhez két álarcos fegyveres géppisztolyt szegez.



Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.