Ukránoké a Dunaferr

Dénes Zoltán
2004. 10. 01. 18:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hosszúra nyúlt magánosítási folyamata után lezárult a Dunaferr Dunai Vasmű Rt. privatizációja – derült ki tegnap az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. és az érintett cégek dunaújvárosi sajtótájékoztatóján. Bár a nyertesnek kiválasztott Donbass-Duferco konzorciummal már idén aláírták az állami tulajdonban lévő, 79,48 százalékos részvénycsomag értékesítéséről szóló megállapodást, a kitűzött augusztusi határidő helyett a befektető tulajdonba lépésére végül csak tegnap került sor. A privatizációs tranzakció összértéke százmilliárd forint, amelyből 444 millió forint érkezett az ÁPV Rt. kasszájába. A maradék több mint 99,5 milliárdot a Donbass-Dunaferco csoport az immár saját tulajdonában lévő Dunaferr fejlesztési beruházásaira és tőkeemelésére fordítja. A privatizáció teljes befejezéséről az ötszázalékos dolgozóirészvény-juttatási program megvalósulása után beszélhetünk. Egyébként a dunai vasmű adózás előtti nyeresége augusztus végére elérte a tízmilliárd forintot, s év végére ez tizenötmilliárdra nőhet. A konzorcium még nem tudott megállapodni a városvezetéssel a dunaújvárosi önkormányzat tulajdonában lévő 15 százalékos részvénycsomag átvételéről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.