Komoly problémák vannak a vámhatóság járműparkjával. Miközben az autók többsége éjjel-nappal használatban van, a szükséges alkatrészpótlásokat sok esetben nem végzik el. Ha mégis szervizbe kerülnek az autók, a javítások irreálisan magas összeget tesznek ki – mondták a lapunkat megkereső pénzügyőrök. (Ismeretes, hogy a kormány megszorító intézkedései a vámszolgálatot is érintették, s ennek következtében csökkenteni kellett kiadásaikat. Ugyanakkor a vezetés – vélhetőleg pénzügyminisztériumi nyomásra – többször is hangoztatta, a működési feltételek a megszorítások, a kiadások csökkentése miatt nem romlottak és nem romolhatnak.)
A nevük elhallgatását kérő vámosok folytatták panaszukat: előfordult, hogy egy akkumulátorcsere 80 ezer forintba került. Mindez azért, mert a meghibásodott egység cseréje úgy zajlik, hogy a járművet trélerre emelik, elszállítják a szervizbe, majd miután ott megállapítják, hogy az autó akkumulátora tönkrement – amit a jármű vezetője egyébként már jelzett –, azt kicserélik. Ezt követően a szerviz visszaszállítja az amúgy már működőképes autót a vámhatóság telephelyére, majd vastagon fogó tollal leszámlázza a munkát. A sofőrök arról is beszámoltak, hogy miután jelzik például az autóban lévő motorolaj fogyását, gyakran napokat kell várniuk a nélkülözhetetlen kenőanyag pótlására. Arról is panaszkodtak a pénzügyőrök, hogy ha saját pénzükön vásárolják meg a motor- vagy fékolajat vagy egyéb más szükséges anyagot, alkatrészt – az állami jármű meghibásodásának elkerülése céljából –, a testület csak hónapok múlva fizeti ki az általuk kiegyenlített számla ellenértékét. Egyes alkatrészek pótlása, például a megkopott ablaktörlőlapátok cseréje pedig szinte reménytelen. A vámosok úgy vélik, elhibázott lépés volt a járművek casco biztosítását felmondani, hiszen ekkora járműpark után a biztosítótársaságok tetemes kedvezményt adnának. A kocsikkal dolgozók itt említették meg, hogy azt sem értik, miért kellett több típust – Skoda, Daewoo, Saab, Volkswagen – rendszeresíteni a testületnél, ahelyett, hogy egyet használnának.
Hatékony munkájukat gyakran megnehezítik a sokszor hibás műszerek, illetve a technikai feltételek gyakori hiánya – ismertették a pénzügyőrök, majd folytatták: ha közúton megállítanak egy járművet, nem tudják ellenőrizni, lopott-e az autó, továbbá azt sem, hogy valós-e a TIR-engedély. A rendszámellenőrzés pedig elég körülményesen zajlik, mivel a számítógépes rendszer nincs kiépítve a járőrautókban. Az ellenőrzést végző pénzügyőr felhívja az éppen ügyeletes tisztet, aki saját kódjával rácsatlakozik a rendőrségi rendszerre – amely azonban néha lefagy. A művelet így akár 45 percbe is telhet, addig pedig a megállított autós várakozni kényszerül. Úgy tudjuk, ezért inkább nem is ellenőrzik ilyen szempontból a járműveket. Lapunk az idézett problémákkal megkereste a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát (VPOP) is, ahol azt a választ kaptuk: pénteken (azaz ma) válaszolnak írásban megküldött kérdéseinkre.
Távozik Beszteri Sára. A mai nappal távozik a pénzügyi tárca vám- és jövedéki főosztályának vezetője, Beszteri Sára. Úgy tudjuk, a vámszakmában „élő vámkódexnek” nevezett szaktekintély maga kezdeményezte távozását, amiben vélhetőleg az is közrejátszott, hogy nem volt felhőtlen a kapcsolata Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel. Ismeretes, Draskovics korábban a helyettes államtitkári poszt helyett fő-osztályvezetőit „ajánlott fel” Beszterinek. Információink szerint az egykoron vámparancsnoki posztra esélyes szakemberrel akarta a pénzügyminiszter „elvitetni” a májusi váminformatikai káoszt, azzal az indokkal, hogy a jogszabályok nem vagy csak késve születtek meg. (Cs. A.)