Holnap megszűnik a sorkatonaság

Hírösszefoglaló
2004. 11. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Százharminchat év után holnap megszűnik a sorkatonai szolgálat, az országszerte leszerelő 1831 katonát ünnepélyes állománygyűlésen búcsúztatják el. Délelőtt a parlamentben az Országgyűlés honvédelmi bizottsága tart emlékülést, amelyre a korábbi honvédelmi minisztereket, a hadsereg egykori vezetőit, valamint a bizottság volt elnökeit is meghívták. A Hősök terén délután három órakor több száz leszerelő sorkatona jelenlétében Gyurcsány Ferenc kormányfő és Juhász Ferenc honvédelmi miniszter vágja le a sorozott hadsereg utolsó tíz napját jelképező harminc méter hosszú sárga centi utolsó darabját. A honvédelmi tárca ugyanakkor hasonló „centivágást” tart az ország tizenegy katonavárosában, azaz Debrecenben, Egerben, Győrben, Hódmezővásárhelyen, Kaposvárott, Kecskeméten, Székesfehérvárott, Szentesen, Szolnokon, Tatán és Veszprémben. A sorkatonai szolgálat ideje az elmúlt évek során folyamatosan csökkent: a nyolcvanas években huszonnégyről tizennyolcra, 1990-ben tizenkettőre, 1997-ben kilencre, 2002-ben pedig hat hónapra.
Szerdától már csak szerződéses és hivatásos katonák teljesítenek szolgálatot a Magyar Honvédségnél.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.