Bush elnök Crawfordban adta le voksát a reggeli órákban. Bush Texasból először az ohiói Columbusba utazott, ahol támogatóival találkozott, majd visszatért a washingtoni Fehér Házba. Az elnök a szavazás után a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy biztos a győzelmében és kifejezte reményét, hogy a választás már az este véget ér. „Bízom a nép ítéletében” – mondta. Ellenfele, John Kerry szenátor Bostonban adta le szavazatát.
Az ország 32 államában a választók már korábban is leadhatták szavazatukat. A korai választás lehetőségével többmillióan éltek, Floridában így már közel kétmillió ember szavazott a választás napja előtt a két hete nyitva álló körzetekben.
A szakértők a világ legdrágább kampánya után is megjósolhatatlannak tartják, hogy George Bush elnök kap-e újabb négyéves megbízást, vagy demokrata párti kihívója, John Kerry szenátor lesz a Fehér Ház új lakója. Bizonyos viszont, hogy rendkívüli arányú választási részvétel várható. A felmérések szerint akár 117–121 millióan voksolhatnak az idén, míg négy évvel ezelőtt 106 millióan adták le szavazatukat. A választási részvétel a 2000. évi elnökválasztáson 50,7 százalékos volt, most elérheti az 58-60 százalékot. (A mélypont 1996-ban volt, 49 százalékkal.) Az elemzések szerint a minél nagyobb arányú választási részvétel a massachusettsi szenátornak kedvez.
Az amerikaiak tulajdonképpen elektorokat választanak, az államok küldötteit, s formálisan ők választják meg az elnököt. Az államok népességszámuktól függően eltérő számú elektori szavazattal rendelkeznek. Az 538 elektori szavazatból 270 szükséges győzelemhez. Az elnökjelölteknek így 51 külön választási csatát kell megvívniuk. Az 50 állam közül 48, valamint a főváros, Washington annak a jelöltnek adja összes elektori voksát, aki az adott államban megszerzi a választók szavazatainak a többségét.
A felmérések fényében már csak 6-8 államban bizonytalan, hogy ki kapja meg a lakossági szavazatok többségét. Az elemzők szerint ezek közül az úgynevezett csatatérállamok közül Florida, Pennsylvania és Ohio a legfontosabb 27, 21, illetve 20 elektori szavazattal, és az elnökválasztást feltehetőleg az a jelölt nyeri meg, aki a három állam közül kettőben szavazattöbbséget szerez.
A választás lebonyolítása az Egyesült Államokban a szövetségi államok hatáskörébe tartozik, így a különféle szavazási módok tarka mozaikja rajzolódik ki az ország térképén: a sokat bírált lyukasztós szavazólapoktól a képernyő érintésével működtetett elektronikus szavazógépekig.
A választáson nemzetközi megfigyelők is jelen vannak, részvéte-lük azonban inkább jelképes. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet mintegy 90 megfigyelővel képviselteti magát az úgynevezett csatatérállamokban.
A szoros verseny miatt a 2000. évi floridai káosz megismétlődésétől tartanak az elemzők. A két elnökjelölt kampánycsapata ügyvédek ezreit fogadta fel minden eshetőségre felkészülve, sőt repülőgépeket is béreltek számukra, hogy gyorsan ott teremhessenek, ahol szükség lenne rájuk. Jogi perpatvarra akkor lehet számítani, ha valamelyik államban túl szoros lesz az eredmény.
A választásokkal egybekötve sok államban tartanak népszavazást a legkülönfélébb témákban. Kalifornia állam például hárommilliárd dollárt fordít őssejtkutatásra, amennyiben a választók jóváhagyják. Coloradóban arról rendeznek referendumot, hogy marad-e a többségi elv, vagy arányos választással osszák el az állam elektorait. Az utóbbi, ha megszavazzák, a mostani elnökválasztásra is érvényes. Tizenegy államban arról is döntenek, hogy az állam alkotmányában rögzítsék-e az egyneműek házasságának a tilalmát, pontosabban a házasság férfi és nő frigyeként való meghatározását.
Az „első faluban” Bush nyert. George Bush elnök nyerte az amerikai elnökválasztás első, jelképes szavazását keddre virradóra a New Hampshire állambeli Dixville Notch nevű faluban. A kanadai határtól 25 kilométerre fekvő település 26 szavazója közül 19-en voksoltak a hivatalban lévő elnökre, heten a demokrata párti kihívóra, John Kerryre. Ralph Nader független jelölt nem kapott szavazatot. Dixville Notch lakosai annak ellenére elsőnek tartják magukat, hogy idén a szavazás napján távolmaradók számára egy tucat államban lehetővé tették, hogy korábban leadják szavazatukat. (MTI)