A Magyarok Világszövetsége (MVSZ) bízik abban, hogy december 5-én a választópolgárok legalább hatvan százaléka leadja voksát a népszavazáson, és a kettős állampolgárság ügyében több mint négymillió igen szavazat születik – mondta vasárnap a Batthyány-örökmécsesnél tartott nagygyűlésen Patrubány Miklós, a szervezet elnöke.
Hangsúlyozta: tudatosítani kell mindenkiben, hogy ez nem csupán egy kötelező, ügydöntő referendum, hanem „egy sorsdöntő népszavazás”. Kiemelte, hogy a magyar állampolgárság felajánlása a külföldön élő magyarok számára minden párt kötelessége lenne, és az SZDSZ ezzel ellentétes elképzelését „magyarellenesnek” nevezte. Patrubány azt kérte a december 5-i népszavazás résztvevőitől, hogy az egészségügy privatizációjáról és a kettős állampolgárságról szóló referendumokon feltett kérdésekre egyaránt igennel szavazzanak. A rendezvényen megjelent Hegedűs Loránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület volt püspöke, aki a kettős állampolgárság támogatására kérte a résztvevőket.
Az MVSZ rendezvényét többször megzavarták a rendőrség járőrei, akik kisbuszukkal egyszerűen áthajtottak a mintegy ezerfős gyülekezeten.
A legszentebb futballünnep a középkorban indult, idén viszont felrúgják a hagyományt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!