Ellenőrzött iratátadás

Mivel hamarosan lejár a mandátuma az állambiztonsági iratok sorsáról döntő bizottságnak, ezért az MSZP és az SZDSZ új testületet állítana fel, amely több jogosultsággal rendelkezne, mint elődje. A két párt képviselői abban is megállapodtak, hogy a történeti levéltár iratait az interneten teszik hozzáférhetővé. A Fidesz szerint a nemzetbiztonsági bizottságnak kellene felügyelnie az iratátadásokat.

Munkatársunktól
2005. 01. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erősíteni kívánja a civil kontrollt az állambiztonsági iratok nemzetbiztonsági szolgálatoktól a történeti levéltárba történő átadásánál az MSZP és az SZDSZ, ezért egy új bizottság megalakítását kezdeményezik – közölték sajtótájékoztatón kormánypárti képviselők. Burány Sándor (MSZP) elmondta: az iratátadást eddig felügyelő bizottságnak a mandátuma hamarosan lejár, ugyanakkor nem akarják, hogy egyszer és mindenkorra eldőljön, mi kerülhet át a levéltárba, ezért az ügynöktörvényben szerepelni fog egy új bizottság felállítása. Fodor Gábor (SZDSZ) szerint az új testületnek szélesebb lenne a jogköre, mert – a tervek szerint – a bírósághoz fordulhat, ha a szolgálatok valamilyen iratot, véleménye szerint indokolatlanul, visszatartanak. Az iratvisszatartás indokainak körét is szűkíteni szeretnék a kormánypártok.
A két politikus között egyetértés volt abban is, hogy a történeti levéltár iratait digitalizálni kell, és az interneten kell hozzáférhetővé tenni. A digitalizálást a hálózati személyek anyagaival kívánják elkezdeni (a III/III-as ügynökök és szt-tisztek aktáival), hogy legelőször azokat ismerhesse meg a közvélemény, akik az állambiztonsági szolgálatok számára dolgoztak. – Medgyessy Péter exkormányfő szigorúan titkos jelentéseit is nyilvánosságra hoznák – mondták a képviselők. A szocialisták alkotmánymódosítással, az SZDSZ anélkül biztosítaná az állambiztonsági iratok megismerhetővé tételét. A témában a jövő héten folytatódik a koalíciós egyeztetés.
– A Fidesz jó felvetésnek tartja és támogatja az iratok átadásának felülvizsgálatát, a feladatra a legalkalmasabb testület az Országgyűlés kétharmados felhatalmazásával dolgozó nemzetbiztonsági bizottság – jelentette ki Demeter Ervin. Az ellenzéki képviselő kifejtette: támogatnak minden olyan erőfeszítést, amely a közélet megtisztítását szolgálja, egyelőre azonban azt tapasztalják, hogy az MSZP két hónapja bejelentett szándéka ellenére, még nem tudott törvényt alkotni a kérdésről. Az internetes hozzáférést technikai részletkérdésnek tartja a politikus, amely bár „jól hangzik”, mégis a törvény-előkészítés lassúságát kívánja leplezni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.