Öt generáción át szolgálta az alsó középkategória vásárlóit a Colt, a legújabb modell azonban egy szegmenssel lejjebb, a kisautók között igyekszik öregbíteni a márka hírnevét. Ez a kategóriaugrás azért is fontos, mert így jóval fiatalabb vásárlói rétegekhez juthat el a Mitsubishi, és szép lassan elkezdheti feloldani azokat a téves beidegződéseket, melyek szerint a gyár alapvetően robusztus, drága terepjárókat készít.
A fiatalító küldetés egyik fegyvere a háromajtós Colt CZ3. Már a név is arra utal, hogy csaknem külön modellként szeretné kezelni a Mitsubishi a két változatot. Ez nem is alaptalan: mindössze 15 százaléknyi karosszériaelemen osztoznak, a motorháztetőn és az elülső kerékdobokon kívül minden borítólemez egyedi. A vaskos C-oszlop és a legömbölyített far dinamizmust sugall, amit az autó arányainak átdolgozásával erősítettek. A szélvédő laposabb szögben húzódik a tetőig, az autó hat centiméterrel rövidebb, hárommal alacsonyabb az ötajtósnál. Mindezek folyományaként 20 mm-rel mélyebbre került a tömegközéppont, tehát a stabilitás is javult.
Az utastér gyakorlatilag változatlan: a vidám, vízkék gerincű középkonzol jól illik a külsőhöz. Eltérést csak a hátsó traktusban találunk, ám az itt helyet foglalók sok sportos autóval szemben egészen emberi körülmények között utazhatnak. A belmagasság megfelelő, és ha nincs teljesen hátratolva az első ülés, a térd is kényelmesen elfér. A továbbra is apró csomagtartó bővítésére 15 centiméterrel előrecsúsztatható hátsó pad biztosít lehetőséget, ám ilyenkor gyerekek is csak szűken férnek el hátul.
A CZ3 motorválasztéka megegyezik az ötajtóséval: három benzines erőforrás 75-től 109 lóerőig, valamint egy dízel 95 vagy 68 lóerővel. A slusszpoén azonban a CZT néven forgalmazott csúcsmodell, amely másfél literes turbómotorja 150 lóerejével csábít a száguldásra. Az alapmodell induló ára 2 609 000 forint, az ár blokkolásgátlót, két légzsákot, szervokormányt és elektromos ablakokat is tartalmaz. Ennél is jobb ajánlatnak tűnik a közepes felszereltségű Inform AC kivitel, amely az 1,3-as motorral, klímával és központi zárral együtt is alig több mint 2,9 millióba kerül.

A forrófejű Magyar Péter reagált a Tisza-lista kiszivárgására