Tömegkatasztrófa lehet a vége, ha nem sikerül megfékezni a síntolvajokat, akik ma már nagyüzemi módszerekkel, sokmilliós értékű műszaki felszereléssel dolgoznak. Tragikus a helyzet, mert a Magyar Államvasutak Rt. nem tudja megvédeni az ország területén kanyargó több ezer kilométeres nyílt és ipari pályát. Földházi György, a társaság biztonsági főnöke újságírók előtt ismertette a minap a vészjósló statisztikai adatokat. Az elmúlt évben hússzor nagyobb volt a céget ért kár, mint 2003-ban. A bűnözők nemcsak az elhagyatott ipari vágányokat szedik fel, hanem visznek mindent, ami mozdítható. Záhony közelében a talpfákat leszorító – amúgy csekély értékű – csavarokat több száz méter hosszan kiszedték a nyílt, teher- és személyforgalmat lebonyolító vonalon. Tavaly háromszázmillió forintot költött a MÁV az ilyen jellegű károkból keletkezett veszteség pótlására.
A rendőrség egy közelmúltban lebukott, síntolvajlásra szakosodott banda felgöngyölítése közben arra az álláspontra helyezkedett, hogy az említett bűntett társadalomra veszélyessége miatt indokolt, ha a vizsgálat a közlekedés biztonsága elleni bűncselekményre irányul. Tehát nem csupán lopási, hanem az annál sokkal súlyosabb megítélés alá eső ügyként akarják végigvinni az eljárást, mint azt Komáromi Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője kifejtette. Az új jogi megközelítés szerint a bűncselekmény valamennyi szereplőjét a nagyobb büntetési tétellel fenyegetett deliktum miatt állítanák a bíróság elé. A fémfelvásárlóknak ugyanis tudniuk kell, hogy Magyarországon a MÁV-on és a GYSEV-en kívül más nem tulajdonol sínt vagy egyéb vasúti felszerelést, következésképpen aki ilyen holmit eladásra kínál, az jogellenesen jutott hozzá.
A lopások elleni rendőri fellépés sikeresebb lehetne, ha az orgazdák felvásárlótelepeit bezárathatnák, a működési engedélyüket visszavonathatnák. Jelenleg általában csak az alkalmazottakat vonják felelősségre, ha egy fémkereskedőnél bűncselekményből származó tárgyat találnak. A tulajdonosok azzal védekeznek, hogy nem voltak jelen az áru átvételénél, és arra megbízást sem adtak. Pedig nyilvánvaló, hogy az ipari méreteket öltő síntolvajlásokat a kereslet ösztönzi. Felderítésük azért is nehéz, mert a telepekről igen rövid időn belül az olvasztókba viszik a vasúti pálya maradványait.

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán