A lengyel kommunista belbiztonság (SB) informátora volt a Vatikánban az a II. János Pál pápa környezetéhez tartozó lengyel szerzetes pap, akinek feladata a lengyel zarándokokkal való törődés – jelentették be tegnap Varsóban. Ezt a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) állapította meg, amely a nácizmus és a kommunizmus bűneit, így egyebek között a katolikus egyház üldöztetését vizsgálja. Az intézet elnöke, Leon Kieres szerint az előkerült iratokból kiderül, hogy Konrad Stanislaw Hejmo atya, domonkos szerzetes „a nyolcvanas években titokban együttműködött a lengyel titkosszolgálatokkal Hejnal és Dominik néven”.
Kieres korábban már közölte, hogy felismerte egy pap magnetofonra vett hangját, amint jelentést tesz a lengyel titkosszolgálatnak II. János Pálról, de akkor még a nevét nem hozták nyilvánosságra – számolt be az MTI. „Fájdalmas lett volna a pápa számára” – mondta. Elmondta, hogy a kutatás eredményeit nyilvánosságra hozzák. Maciej Zieba, a lengyel domonkos szerzetesrend provinciálisa a PAP lengyel hírügynökség jelentése szerint azt mondta, hogy látta a Hejmóval kapcsolatos aktákat, amelyek „meggyőzők és megdöbbentők”. Arra nem tért ki, hogy a rend tesz-e lépéseket Hejmóval szemben. A szerzetes képtelenségnek nevezte a vádakat.

Sikertelen és buta emberekből csinál politikusokat Magyar Péter