Idén az év első hat hónapjában 2248 közbeszerzési eljárásban 540,1 milliárd forint közpénz sorsáról született döntés úgy, hogy a tavalyi év azonos időszakához képest 195-tel nőtt az eljárások száma, ám a beszerzési érték 9,5 milliárd forinttal maradt alatta a 2004. első félévinek – közölte tegnap Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke. Az első félévi közbeszerzések összértéke minden bizonnyal meghaladja majd a 600 milliárd forintot – az egyszerű eljárások értéke csak az év végén kerül be a statisztikába. 2005 folyamán a közbeszerzések értéke el fogja érni a tavalyit, vagyis az 1200 milliárd forintot. Berényi kifejtette: a beszerzési típusok összevetésében figyelemre méltó az összes 52 százalékát kitevő szolgáltatások 281,3 milliárd forintos értéke, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 226 százalékos növekedést jelent. Ugyanakkor az építési beruházások és az árubeszerzések részaránya 25 százalékponttal 33 százalékra, illetve 4,5 százalékponttal 15 százalékra csökkent az előző évhez képest. A mikro-, kis- és középvállalkozások az idei esztendő első fél évében 309,3 milliárd forint értékben nyertek; ez a közbeszerzések 57,3 százaléka, szemben a múlt év első hathavi 34,3 százalékkal.
Dely Betty, a Közbeszerzési Döntőbizottság elnöke kérdésre válaszolva közölte: az első fél év során 463 alkalommal támadtak meg közbeszerzési döntést, 159 esetben állapítottak meg jogsértést, és 131,8 millió forint bírságot róttak ki. Tavaly ez az összeg 271,6 millió forintot ért el. A döntőbizottság határozataival kapcsolatban 67 esetben fordultak keresettel a Fővárosi Bírósághoz, szemben a múlt év első félévi 54-gyel. Végezetül Berényi elmondta: ősszel kerül az Országgyűlés elé a közbeszerzési törvény átfogó módosítása, aminek elsődleges oka, hogy az időközben elfogadott új uniós irányelveket be kell építeni a nemzeti jogba. Így újdonság lesz a keretmegállapodások kiszélesítése és az elektronikus közbeszerzési eljárás szabályozása. A módosítás során a Közbeszerzések Tanácsa javasolja, hogy az egyszerű eljárások értékhatárát emeljék fel, ugyanis ez jelenleg árubeszerzés és szolgáltatások esetében két-, míg építési beruházásoknál tízmillió forint.
Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése
