Negyven esztendő után ismét a CDU–CSU–SPD-nagykoalíció kikényszerített lehetősége veti előre árnyékát, holott a politológusok szerint ez a megoldás további tétlenséget eredményezne Berlinben.
A merőben ellentétes nézeteket képviselő két nagy néppárt vezetői nem látnak lehetőséget az együttműködésre. Ezzel kapcsolatos nemtetszésük ismételten kifejezésre jutott abban a tévéműsorban, amelyben a kis pártok is képviseltették magukat. A műsort hatmillió néző kísérte figyelemmel, s ezáltal szem- és fültanúja lehetett az egyre élesedő hangnemnek. Angela Merkel és Gerhard Schröder kölcsönösen valótlan adatokra támaszkodó érveléssel vádolta egymást. Újabb munícióval a kereszténydemokrata jelölt asszony rendelkezett, hivatkozva azokra a pénzügyminisztériumból kiszivárgott információkra, hogy a Hans Eichel (SPD) vezette tárca harmincmilliárd euró nagyságrendű takarékossági intézkedések foganatosítására készül.
A kormány tehát elkendőzi mindazt, ami a választás után vár a polgárokra, és így csalást követ el. Merkel továbbra is abból indulhat ki, hogy a CDU lesz a szavazás győztese. Arra a kérdése, hogy hajlandó lenne-e az SPD-vel szövetségre lépni, határozottan kijelentette: „Nagykoalícióra nem fog sor kerülni.” Hasonló határozottság jellemezte Guido Westerwelle liberális pártelnök állásfoglalását, amikor közölte: „Ha nem tudunk a kereszténydemokratákkal együtt parlamenti többséghez jutni, akkor az FDP ellenzéki pártként szerepel a Bundestagban.”
Médiakutatók időközben arra a meggyőződésre jutottak, hogy a szeptember 4-én lezajlott televíziós párbaj alaposan befolyásolta az erőviszonyok alakulását. A huszonegymillió néző által megtekintett adás kiértékelésével foglalkozó semleges bizottság azt a véleményt képviseli, hogy a kancellárnak sikerült maga mellé állítania a mindaddig bizonytalan polgárok tetemes részét. A szakértők – végső következtetésként – arra a véleményre jutottak, hogy a párbaj a választási harc központi momentumát jelentette.
Írország
A rossz bor cégére
