Gyurcsány vízummentessége

A szocialista–liberális kormány rendszerint úgy jeleníti meg diplomáciai kapcsolatrendszerét, mintha a mögöttünk álló évtizedekben semmilyen csatorna nem létezett volna a szóban forgó országok és hazánk között. Jól példázza ezt Gyurcsány Ferenc múlt heti kínai látogatása. Annak ellenére, hogy a pártállam idején – a közös ideológia miatt is – a két ország élénk érdeklődést mutatott egymás iránt. Való igaz, a Fidesz-kormány idején elmaradt a legmagasabb szintű kínai–magyar kapcsolatfelvétel, de mégiscsak túlzás, ha bárki a történelmi mulasztás orvoslójának szerepében tetszeleg.
A miniszterelnök most kétségkívül ezt teszi. Látogatása előtti nyilatkozatában a gazdasági kapcsolatok fejlesztését szorgalmazta, amivel önmagában nincs is baj, sőt egyenesen kívánatos a kontinensnyi állammal való mindennemű kereskedés. Csakhogy ebből a nyilatkozatból és Gyurcsány Ferenc hasonló megszólalásaiból az látszik, mintha a mostani kormány vette volna észre a kínai piacban rejlő páratlan lehetőséget. Ezzel szemben az az igazság, hogy tavaly Kína volt Magyarország ötödik legjelentősebb gazdasági partnere a világon, és ez a tény nem egyetlen kormány, hanem a rendszerváltozás óta eltelt tizenöt év közös hozadéka. Ha jobban tetszik, egyfajta örökség, amelyet Gyurcsányék most a maguk sikerének szeretnének láttatni.
Akárcsak két éve Medgyessy Péter, most Gyurcsány Ferenc is lapos tarisznyával érkezett vissza a Távol-Keletről. A legfontosabb célt azonban elérte: elmondhatja magáról, hogy járt a lehetőségek országában, és miután lerótta csodálatát, most kipipálhatja a kínai kapcsolatot. Annyit azért elöljáróban szögezzünk le, hogy a 2003 nyarán Kínába látogató Medgyessy Péter kommunikációs mélységeit mégsem érte el a jelenlegi miniszterelnök. Akkor és ott – amint az MTI hírül adta – a vendéglátó kínaiak a „széles nyilvánosság előtt bókoltak Medgyessy Péternek mint férfinak”, amikor felkereste a pekingi Égi Imádságok Templomát. Nem akármilyen áttörésnek számított a magyar–kínai kapcsolatokban, hogy egy bizonyos Mi Csia nevű idegenvezető nő kijelentette, Medgyessy „a legcsinosabb miniszterelnök”, akit valaha látott. A mostani látogatáson senki sem bókolt Gyurcsánynak – „mint férfinak” – de rögtön tegyük hozzá, PR-fogásokból ezúttal is akadt elegendő magyar oldalon.
Mit is ért el valójában a miniszterelnök Kínában? Mindenekelőtt néhány tetszetős elvi nyilatkozatot váltott vendéglátóival, ami amolyan nesze semmi, fogd meg jól a diplomáciában. Azután a társaságában tartózkodó Bozóki András, a nemzeti kulturális örökség minisztere aláírta a magyar–hongkongi kulturális együttműködési szándéknyilatkozatot, és előzőleg egy kiállítást is megnyitott. Derék, de aligha nevezhető áttörésnek. Szó esett arról is, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium még az idén képviselet nyit a kínai Szilícium-völgyként emlegetett Sencsenben. Ennek valójában hírértéke sincs, hiszen Kínában valósággal sorban állnak a különböző országok, képviseleteiknek se szeri, se száma. Az egyetlen valamirevaló, konkrét dologról a magyar küldöttség elutazása előtt állapodtak meg a felek: Kína feloldotta a magyar búzára kivetett több évtizedes embargót, és ennek eredményeképpen ötszázezer–egymillió tonna közötti búzamennyiséget exportálhatunk a Kínai Népköztársaságba. Mielőtt azonban túlságosan is örvendeznénk a történelmi fordulaton, szögezzük le: mire Gyurcsány hazaért, az is kiderült – Benedek Fülöp államtitkár mondta el –, hogy a megállapodás 50 és 100 millió euró közötti üzletet jelent, amely összességében mégis csak aprópénz, különösen a kínai piacban rejlő óriási lehetőséget tekintve.
És most néhány szót arról, amiről nem esett szó Pekingben. A tudósításokban nem olvashattunk arról, hogyan képzeli el Gyurcsány Ferenc a külkereskedelmimérleg-hiány helyrebillentését. Mert hogy a jó ideje szívélyes magyar–kínai diplomáciai viszony ellenére hazánk egyelőre még képletesen sem tudta megvetni a lábát a kínai piacon, az bizony tény. Ismételten csak a lehetőségekhez képest bőven lenne még tennivaló. Arról sem ejtettek szót a felek, hogy miként lehetne fehéríteni a magyarországi kínai feketegazdaságon, amely már csak azért is elsőrangú kérdés, mert az itt tartózkodó kínai közösség egyes tagjainak még a személyi azonosítása is megoldhatatlan problémát jelent, nemhogy vállalkozásaik hatósági felügyelete. Aggodalomra adhat okot a szocialista miniszterelnökök suta politizálása, már-már diplomáciai éretlensége is, minden egyes pekingi látogatásuk alkalmával. Nem is olyan régen még Medgyessy Péter falatozott jóízűen a Tienanmen tér tőszomszédságában, amely közterület mégsem a pekingi kacsáról híresült a nagyvilágban. Most Gyurcsány Ferenc képzelte magát európai horizontú államférfinak, és alaposan elszólta magát, amikor az uniós vízumkényszer feloldását lebegtette meg kínai vendéglátóinak.
A magyar miniszterelnöknek sem nemzetközi tekintélye, sem reális cselekvési tere nem elegendő egy ilyen súlyú ígéret teljesítésére. Életszerű az a helyzet, hogy Gyurcsány Ferenc példának okáért Brüsszelben is az asztalra csap, és valósággal kiköveteli európai miniszterelnöktársaitól a kínaiak szabad mozgásának jogát? Dehogyis, mindössze egy népszerű, de teljesen végiggondolatlan kijelentés, a gyurcsányi ötletbörze újabb termékének vagyunk a fültanúi. Mindenekelőtt tudni kell, hogy az uniós vízumpolitika a szigorítás irányába halad, és a körvonalazó egységet megbontja a magyar miniszterelnök kijelentése. Nem világos továbbá, hogy milyen módon szolgálná Magyarország céljait, ha a határokon mindennemű korlátozás nélkül feltűnnének a kínaiak milliói? Ha a magyar kormány láthatatlan minisztere, Somogyi Ferenc helyén ma hivatali elődje, az agilis Kovács László ülne, alighanem okkal-joggal riogatna a 23 millió munkavállalóval, még ha azok nem is a szomszédos Romániából, hanem Kínából érkeznének hozzánk. Tényleg érthetetlen, hogyan is gondolta Gyurcsány ezt az egészet, kész szerencse, hogy az ő köreiben senki sem kéri rajta számon a felelőtlen ígérgetést.
Ennek a fajta látszatdiplomáciának az a fő jellemzője, hogy kerüli a konkrétumokat, a valóban életbe vágó ügyeket gondosan elsimítja. Mi a legfőbb kérdés az unió és Kína kapcsolatában immáron hetek óta? A sokáig megoldatlan textilvita, amely valóban elsőrendű politikai-gazdasági ügy a két fél számára. Ezzel az üggyel kapcsolatosan Gyurcsány Ferenc végül a következő megállapítást csiholta ki magából: „Európának az egyik szemét az Egyesült Államokra, a másikat pedig Kínára kell vetnie, mert most ez a két ország diktálja a versenyt a világban.” Az üzenet világos: attól, hogy most Kínában tárgyalok, kérem, mindenki higgye el nekem és kormányomnak, hogy az Egyesült Államokhoz legalább ugyanannyira erős érzelmi szálak fűznek, mint most, ezen a héten Kínához. Egyébként pedig mindenkit szeretettel várunk kontinensünkön, magától értetődően vízum nélkül. Merjünk kicsik lenni, a viszontlátásra!