Pártállami módszerek
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesülete szerint a sajtószabadság elleni súlyos támadás, a demokrácia arculcsapása és törvénysértő Gellért Kis Gábornak, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökének, valamint az őt támogató elnökségi tagoknak a működése. Elfogadhatatlannak tartják, hogy bárki a pártállamot idéző módszerekkel megzsarolhassa a rádiót, megfélemlíthesse az ott dolgozókat, rákényszerítve ezzel a független szervezetre a saját politikai akaratát. (MN)
A miniszter tesztelt
Néhány napon belül megkezdődik Magyarországon a madárinfluenza elleni oltóanyag embereken történő tesztelése, az első két oltást Rácz Jenő egészségügyi miniszter és az országos tiszti főorvos kapja – jelentette be a tárca vezetője. – A nem toxikus és a madarak esetében hatékonynak bizonyult oltóanyagból eddig 400 ampullát gyártottak, és ha a kór mutáns vírusa megjelenik a világon, Magyarország körülbelül három hónap alatt képes oltóanyagot kifejleszteni ellene – közölte Rácz Jenő. (MTI)
Református rádió Borsodban
Megvette a miskolci Európa Rádiót a református egyház – jelentette be Csomós József, a Tiszáninneni és Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke tegnap. Az adó eleinte a borsodi megyeszékhelyen és környékén, majd a Tiszáninneni és a Tiszántúli Református Egyházkerület területén lesz hallható, a tervek szerint később egész Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében is fogható lesz – mondta Bölcskei Gusztáv. (MTI)
A jövő héten sorsolják az ajándékokat
A Nemzeti Konzultációért Alapítvány szeptember 12-én tartja a konzultációs kérdőívekhez kapcsolódó ajándéksorsolását közjegyző, az alapítvány kuratóriumi tagjai és ügyvédek jelenlétében. A sorsolás eredményét október 8-án, egy, az ajándéksorsoláshoz kapcsolódó rendezvény keretében hozzák nyilvánosságra. (MN)
Ideje felkészülni, kezdődik a parlagfűszezon
