Több kudarc, mint siker érte Borsi Lászlót, az Országos Lakás- és Építésügyi Hivatal vezetőjét az elmúlt hónapokban – saját bevallása szerint. A szakmai körökben elismert államtitkár szerint nincs megfelelő kormányzati képviseletük, s szakmai, döntési önállóságuk sincs biztosítva. A szakszövetség pedig az építésengedélyeztetés helyzetét tarthatatlannak minősítette. – Nem akarom feladni, de a legjobb szándékunk ellenére sem történt előrelépés. Több kudarc ért, mint siker az elmúlt hónapokban – fogalmazott Borsi. – Azzal a céllal jöttem a hivatal élére, hogy tudok segíteni az otthonteremtés ügyének, s olyan megoldásokat készítünk, amelyek előreviszik az ágazat, az ország helyzetét. Úgy tűnt, a kormány komolyan veszi az építés ügyét, mert az építésügyi hivatalt kormányhivatallá emelte – hangsúlyozta.
*
Az elmúlt hónapok tapasztalatai azonban azt mutatják, hogy a jelenlegi felállás, ami a regionális és felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszteri hivatal alá sorolta be a lakásügyi hivatalt, nem biztosítja annak szakmai, döntési önállóságát. Nincs megfelelő kormányzati képviselet – fogalmazott Borsi László.
Tolnay Tibor, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke aláhúzta: a miniszterrel és a lakásügyi hivatallal folytatott párbeszéd általában barátságos hangvételű, ám hozadéka, eredménye nem sok. A szakma által megfogalmazott jobbító elképzelések, javaslatok sokszor még a társminisztérium asztalára sem jutnak el, a szakma érdekeit nem képviselik megfelelően. Mivel továbbra sem megoldott az építőipar kormányzati képviselete, szükség lenne egy önálló döntési jogkörrel rendelkező építésügyi minisztériumra. Javaslatukkal megkeresik a parlamenti pártokat, hogy az ágazat kormányzati képviselete 16 év után újra a helyére kerüljön.
Mádi László, a Fidesz lakáspolitikai szakértője közleményben húzta alá: sokatmondó, hogy már az építésügyi kormányhivatal vezetője is kiborult, látva a Gyurcsány-kormánynak a magyarországi építőiparral kapcsolatos intézkedéseit, hozzáállását. Bár Borsi László azt ígéri, tovább lobbizik, hogy az építési szakma nagyobb kormányzati figyelmet kapjon, az eddigi intézkedések alapján a Gyurcsány-kabinettől semmi nem várható.

Mutatjuk, hogyan került Gyurcsány és a Momentum a totális süllyesztőbe