FT.com
Az uniós kormányok az Európai Bizottság hosszú kampánya ellenére rengeteg pénzzel támogatták a magánvállalatokat: 2004-ben 61,6 milliárd euróval – írja a globális brit lap, megemlítve, hogy az új tagállamok közül Magyarország a GDP-jének 1,26 százalékával segítette a magáncégeket. Az EU támogatási átlaga 0,6 százalék.
*****
A brit BAA reptércsoport nyerte el a Budapest Airport privatizációját. A BAA tanácsadója Rothschild volt. Orbán Viktor bejelentette, hogy az eladást érvényteleníteni kívánja, ha pártja nyeri a választásokat. A Fidesz jelenleg vezet a közvélemény-kutatásokban – fejeződik be a témában írt cikk.
Xinhua.net
A kínai hírügynökség budapesti jelentésében idézi Tóth Andrást, a polgári titkosszolgálatok irányításában részt vevő államtitkárt, aki tagadta, hogy Magyarországnak része lenne az Egyesült Államok titkos börtöneivel kapcsolatos ügyben.
Reuters
A világ jelentősebb médiumaihoz hasonlóan a brit hírügynökség is részletes jelentésében számol be Ahmadinezsad iráni elnök azon beszédéről, amelyben kételyét fejezte ki a holokauszt megtörténtéről, és kijelentette, ha Hitler tényleg több millió zsidót megölt volna, még az sem lenne ok arra, hogy az európaiak támogassák Jeruzsálem megszállását. Az iráni elnök azt is mondta, ha az európaiak őszinték lennének, akkor például néhány német vagy osztrák tartományt felajánlhatnának a cionistáknak államuk létesítésére, amit Irán támogatna.
Bbc.co.uk
A venezuelai kormány kezében lévő olajvállalat New York Bronx kerületébe olcsó fűtőolajat szállított a szegényeknek. A lépés ideges reakciókat váltott ki Washingtonban, ahol Chávez venezuelai elnököt politikai motívumokkal vádolták, és több szenátor javasolta, hogy a nagyobb olajcégek segítsék a kormány fűtőanyagprogramját.

Az őszödi beszédtől a rendőrterroron át az Apró-villáig – Íme Gyurcsány Ferenc legnagyobb botrányai