Hogyan legyél humoralista (120.)

PRÓFÉTA
– Az i g a z s á g tanítómestere akarok lenni.
– Kész vagy arra, hogy éhezz, hogy ne vegyenek rólad tudomást, hogy koplalj 45 éves korodig?
– Természetesen. De mondd meg, mi lesz, miután betöltöttem a 45. évemet?
– Akkorra felnősz odáig, hogy megszokod.

ÉRTÉKREND
A legenda szerint Isten elküldött egy angyalt a Mesterhez ezzel az üzenettel:
– Kérj egy millió évet, s én megadom neked. Vagy egy milliószor milliót. Meddig akarsz élni?
– Nyolcvan évig – válaszolt a Mester tétovázás nélkül.
A tanítványok megrémültek.
– De Mester, ha egy millió évig élnél, gondold meg, hogy hány nemzedék gyarapodna a bölcsességedből.
– Ha egy milllió évig élnék, az embereket inkább az érdekelné, hogy hogyan hosszabbítsák meg az életüket, s nem a bölcsesség.

A TERÉZ ANYÁRÓL ÍROTT
EGYIK KÖNYV
SZERZŐJE MONDJA:
– Képzeljük el, hogy Bernard Shaw és egy gyengeelméjű együtt van egy hajóhídon, amely csak egyiküket bírja meg. Evilági gondolkodás szerint magától értetődnék, hogy Shaw lökje a gyengeelméjüt a tengerbe és mentse a maga életét, hogy még több színdarabot írhasson az emberiség épülésére.
Keresztény szempontból: ha a tengerbe ugrik és a gyengeelméjüt hagyja ott a hídon, ezzel nagyobb dicsőséget ad az emberi életnek, mint minden színdarabja, amit megírt vagy megírhat.

SZÓKRATÉSZ A BÖRTÖNBEN
– várakozott kivégzésére. Egyik napon meghallotta, hogy az egyik rabtársa Szteszikhórosz egy nehéz versét szavalja. Szókratész könyörgött az embernek, hogy tanítsa meg neki a verset.
– Ugyan minek? – kérdezte a szavaló.
– Hogy úgy halhassak meg, hogy egy dologgal többet tudjak – volt a nagy gondolkodó válasza.

*

(Tanítvány: – Mi értelme van megtanulni valami újat egy héttel a halálod előtt?
Mester: – Pontosan annyi, amennyi értelme van valami újat ötven évvel a halálod előtt tanulni.)

A SAN FRANCISCO KÖZELÉBEN FEKVŐ HÍRHEDT SAN QUENTIN BÖRTÖN IGAZGATÓJA
MEGHÍVTA A MESTERT
– az Auschwitzot is megjárt világhírű tudóst, Viktor E. Frankl-t, hogy a raboknak – éppenséggel a legsúlyosabb bűnözőknek – előadást tartson. Miután ezt megtette, hallgatói közül felállt egy ember, és elmondta, hogy a „Death Row” -iaknak, a halálraítélteknek tilos volt eljönni az előadásra, és megkérdezte, hogy egynek közülük, Mr. Mitchelnek, akit néhány nap múlva kivégeznek a gázkamrában, nem mondana-e néhány szót mikrofonon keresztül. Tanácstalan volt Viktor E. Frankl: de nem tudott kitérni a kérés elől. Így improvizált végül:
„Higgye el, Mr. Mitchel, valahogy megtudom érteni az ön helyzetét. Végeredményben nekem is a gázkamra árnyékában kellett élnem egy ideig. De higgye el, Mr. Mitchel, akkor sem adtam fel azt a meggyőződésemet, hogy az életnek minden körülmények és feltételek között van értelme. Mert vagy van értelme – akkor ezt hordoznia kell, ha még olyan rövid ideig tart is; vagy nincs értelme – és ebben az esetben akkor sem lenne értelme, ha még oly sokáig is tartana.
Még azt az életet is, amelyet látszólag elrontottunk, visszamenőleg értelemmel tölthetjük meg, ha éppen a felismerés által meghaladjuk önmagunkat.
És Ivan Iljics halálának történetét meséltem ezután Mr. Mitchelnek, ahogyan Tolsztoj ezt ránk hagyta. Egy férfi történetét, aki egyszercsak szemben találja magát azzal a ténnyel, hogy már nem él sokáig, és hírtelen tudatára ébred annak, hogy mennyire elfuserálta az életét.
De éppen e belátás révén annyira túlnő önmagán, hogy képes még a látszólag oly értelmetlenül eltelt életét is visszamenőleg értelemmel átitatni.”