Egy ideig állítólag pap akart lenni hazánk átmeneti miniszterelnöke. Ennek érdekében bérmálkozott is egy darabig, ám miután ez nem jött be, elment KISZ-titkárnak. (Ott nem kellett olyan sokáig bérmálkoznia.) Mindezt a TV2 Mokka című adásában fejtette ki hívő Gyurcsány Ferenc egykori pápai papjelölt. (Le ne zuhanjanak a freskók az aprószentekkel a bazilika kupolájáról!) Nem írnám most ide, mit mondott a klérus a kevély ember gondolatsorára, épeszű ember úgyis tudja.
Mint ilyenkor lenni szokott, előállt Nyakó István, az MSZP szóvivője, egyben a párt hívőtagozatának (ilyen is van) tagja, s figyelmünkbe ajánlotta, ne vonjuk kétségbe, hogy egy élő interjúba belefér ennyi nyelvbotlás. Nyakó Istvánnál én csak Batiz Andrást (ő meg a kormány szavát viszi) tartom többre, már ami a nyelvcsapásszámot illeti. Profi mindkettő. (Vajon ők meddig bérmálkoztak?) Gyurcsány „bérmálkozása” kapcsán megszólalt Lukács Tamás, a KDNP szóvivője is. Mint mondta, a szocialista gondolkodó kijelentése tökéletesen illeszkedik az egyházakkal kapcsolatos korábbi kijelentéseihez, amelyek – idézem – „cinizmusról és tudatlanságról egyszerre árulkodó elszólások”. Sportosabban fogalmazva: Gyurcsány annyit ért a valláshoz, mint ló a mozijegyhez.
A dolog egyébként nem számottevő, a TV2 Mokkájából kijönnek sármosabb mondatok is, kivált, ha Havas Henrik „tanár úr” tartja az órát. Visszatérve az egykori papjelöltre, tartok tőle, nem fogja szentté avatni az egyház.
Egy darabig bérmálkozott
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!