Már a halálesetekkel járó augusztus 20-i tűzijáték után megmutatkozott, hogy a felelősségáthárításnak hasonló technikáját alkalmazza mindkét politikus. Demszky és Gyurcsány is mereven elhárított minden felelősséget, s groteszkül alacsony szinten vélték felfedezni a bűnbakokat. A szocialista hobbikormányfő gátlástalan hazudozásának beismerését követő elkeseredett tüntetés, és az utcai zavargásokra adott zsigeri válaszaik még plasztikusabbá tették a rokon vonásokat. Annyira, hogy politikai sziámi ikerpárként tűnnek fel a közvélemény szemében.
Összehangolt hazugságoffenzíva
Nem véletlen, hogy közös sajtótájékoztatón (szinte kart karba öltve) együttesen szidták a parlamenti polgári ellenzéket, amiért szerintük támogatja, sőt bátorítja a „szélsőségeseket”. Természetesen gondosan egybemosták a békés Kossuth téri tüntetőket és a rendőrökkel konfliktusba keveredő fiatal hőbörgőket, valamint a gyanúsan védtelenül hagyott Szabadság téri MTV-székház felheccelt ostromlóit. Ergo: a Kádár-rendszer legsötétebb időszakait idézően kriminalizálni akarták a polgári gondolkodású ellenzéket s tömegeket. A „Hívja vissza Orbán Viktor az embereit az utcáról!” című kollektív jajongás szintén közös, már előre megírt kottából származik. Úgy vélték, csakis ezzel az agresszív, monoton sulykolással lehet a társadalom tudatában rögzíteni, hogy aki tőlük eltérően, vagyis másként gondolkodik, az notórius felforgató elem: a pártállami időkhöz hasonlóan üldözendő. Ez a hisztérikus hangvétel uralja Demszky kampányfilmjét éppúgy, mint Gyurcsány rágalmazó, fizetett hirdetését Orbán Viktor, a jobboldal és az úgynevezett szélsőjobb összefogásáról.
Az összehangolt hazugságoffenzíva integráns része a jobboldali sajtó elleni hajsza, a Hír TV-vel szembeni bojkott, sőt a betiltás lehetőségének fölvetése. E mögött természetesen az a düh munkál, hogy ha nincs a Hír TV helyszíni élő közvetítése a múlt heti drámai budapesti eseményekről, a világ csak neokommunista interpretációkat kapott volna. A honi s a Hír TV adását átvevő CNN révén a külföldi tévénézők így viszont a látott valóságra támaszkodhattak. Ezzel megsemmisült az a kormánypárti koreográfia, hogy az álfüggetlen kommunikátorok által magyarázott, utólag szelektált képi beszámolók uralják a médiafelületeket.
Mindkét politikus paranoiás ellenségkép-keresése mélységes antiliberalizmusról árulkodik, amely „jobboldali elhajlásnak” tartja a sajtó- szólás- és gyülekezési szabadságot. A teljes nézetazonosság abban is tükröződik, hogy minden alkalommal durva dicséretekkel halmozzák el egymást a nyilvánosság előtt. Mindenfajta bírálatot személyük elleni támadásnak vesznek, s élből elutasítanak. Az sem véletlen tehát, hogy egyik politikustól sem tud idézni senki egyetlen bűnbánó, de legalábbis belátó mondatot sem, legyen szó közröhejbe fulladt Combino villamosokról, villaügyekről, avagy a lakosság tudatos megtévesztéséről, trágár, a társadalmat mélységesen lenéző szónoklatról.
Orvosok, pszichológusok közt már régóta folyik a szakmai diskurzus a két kormánypárti élember személyiségjegyeiről, viselkedésükben fölfedezhető kóros szimptómákról. Nehéz a szakmai vitában igazságot tenni, annyi azonban megkockáztatható: egyfajta „übermensch”-tudat figyelhető meg az érintetteknél. A legcsekélyebb lelkiismeret-furdalás, skrupulus nélkül képesek homlokegyenest eltérő álláspontot képviselni rövid időeltéréssel.
Libikóka-álláspontok
Ez a mutatvány csak akkor lehetséges, ha még a saját, óhatatlanul működő memóriájuk sem gátolja őket az érdekérvényesítésben. Demszky ezért tud egyszerre szavakban liberális, s boszszúszomjtól lihegő rendcsináló lenni, miközben riválisát, Tarlós Istvánt vádolja rendpártisággal és a szélsőséggel való kollaborálással – egyszerre. Ez magyarázza azt is, hogy a rendőrök jutalmazásakor – bár később elképesztő módon átíratta az MTI-tudósítást – arról beszélt, hogy ötven éve verte utoljára a tömeg a rendőröket. Gyurcsánynak ugyanezen okokból nem okoz komplexust, hogy libikókaszerűen változtassa az álláspontját. A mézesmázos, fuvolázó hangot és feminin gesztusokat a pillanat törtrésze alatt képes fenyegető tónusra váltani, ami különösen a huszadik századi német történelem ismerői számára tűnik a társadalomra nézve aggasztónak. Elképzelt világ – aposztrofálható az a látásmód, ahogy a valóságra ráoktrojálnák saját ideáikat, s így a múltat nem végképp eltörölni, hanem abszurd módon átírni akarják. Ezzel válik érthetővé, miként változtathatta meg a német kancellár szavait a szocialista milliárdos, nemzetközi porondon is prezentálva szavahihetetlenségét.
Ugyanígy lesznek logikusak Demszky imamalomszerűen elismételt mondatai Budapest fejlődéséről, miközben éppen az ellenkezőjéről győződhet meg mindenki. Látni kell, az MSZP– SZDSZ-koalíció egyre inkább egy test, egy lélek, s már nemcsak összeborulásról, hanem összeolvadásról van szó – az antidemokratikus, diktatórikus hagyományok égisze alatt. Törvényszerű tehát, hogy a két párt két kulcsfigurájának gondolatai is nagyon hasonlók.
Pártállami látványpolitizálás
A legfontosabb közös nevező mégis az, hogy csodafegyverként hisznek a kommunikáció mindenhatóságában, amellyel az alattvalók szerintük korlátlanul domesztikálhatók. A műbaloldali–álliberális recept szerint folyamatos pergőtűz alá kell venni a közvéleményt, így ha kellő számban zúdítják az emberekre a fals információkat és a megszorító, korlátozó intézkedések özönét, egy fejlődő közép-afrikai törzsi társadalomhoz hasonlóan az emberek belenyugszanak sorsukba, mint megváltoztathatatlanba. A két fő balliberális plakátember is erre van fazonírozva. Olyan kormányzást valósítanak meg, ahol a megszorításokkal járó csőd egyáltalán nem tragikus fejlemény, ellenkezőleg: a klientúra számára tengernyi hasznot hozó lehetőség. Ezzel viszont továbbviszik a pártállami rendszer látványpolitizálását, ahol sohasem a szakértelem szabta meg a követendő irányvonalat, hanem a pártos elkötelezettség, az úgynevezett megbízhatóság. Nem véletlenül vállalják fel ezt a metódust, s nevezik politikai kormányzásnak. Márpedig a politikai kormányzás nem más, mint a rendszerváltás előtti hatalomgyakorlási technika, amely az európai parlamentáris demokráciáktól egyre távolabb tolja Magyarországot, s mint a múltban, a jelenben s a jövőben is törvényszerűen a gazdasági-társadalmi csődhöz vezet.
Vasárnap és a rákövetkezendő időszakban arról dönt az ez idáig félrevezetett magyar társadalom, az állandó lecsúszást választja-e immár a valós helyzet ismeretében. S ehhez mérlegre kell tenniük az embereknek a két hivatásos csődember, Demszky Gábor és Gyurcsány Ferenc tevékenységét és szándékait is.
origo.hu
Őt keresi a rendőrség a Lakatos Márk-botrányban
