Öt kaposvári önkormányzati intézményre már elkészült a veszteségfeltáró audit, s a Szemünk fénye program révén további 45 intézménynél történt meg a világítási és a fűtési rendszer felülvizsgálata. Ám úgy tűnik: a somogyi megyeszékhely önkormányzata további takarékossági intézkedésekkel ellensúlyozná az energiaárak emelését. Ezért került a város közgyűlésének tegnapi ülése elé Kaposvár energetikai stratégiájának tanulmányterve, amelyben többek között az áll: az állami dotáció megszüntetésének következményeként 2007 elején a város közel hétezer távfűtéses lakásának hődíja 58 százalékkal emelkedett. Felülvizsgálandó az önkormányzati intézmények fogyasztási szerződése, rögzíteni kell a teljesítmények szükségességét, s el kell végezni az energetikai veszteségvizsgálatokat – áll a műszaki igazgatóság előterjesztésben. Ez alapján az energetikai stratégiai tanulmány elkészítésének hat és fél milliós költségét a közgyűlés megszavazta. Ám ez az összeg elenyésző ahhoz képest, hogy az önkormányzat 30 oktatási, szociális, kulturális és sportintézményénél mekkora megtakarítást jelenthet a villamos energia, a földgáz, a távhő és az alternatív energiahordozók árának, felhasználásának változása.
Kaposvár spórolna az energiaköltségen
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!