Nyolcvannyolc évvel ezelőtt, 1919. november 16-án egy kilencéves elsős gimnazista szemtanúja volt a Gellért Szálló előtt a nemzeti hadsereg budapesti bevonulásának. Az elsősök szinte karnyújtásnyira látták a később számtalanszor közölt képet, ahogyan Horthy Miklós fehér lovon vezette a lovas, darutollas, a nemzeti lobogót lengető tisztikart és az őket követő gyalogosszázadot az ünnepélyes fogadásra.
Horthy megérkezik a fehér lovon, letekint a Bocskai-sapkás ifjúra, és megszólítja: „Öcsi, hogy ityeg a fityeg?” „Nem Öcsi – szólal meg tiszteletteljesen a fiú –, csak Öci.”
Öci, azaz Geszler Ödön ma két év híján százesztendős, kitűnő szellemi és fizikai egészségnek örvend. S egy életen át – valóban – Öcinek hívta mindenki.
Ki ez az Öci, aki nyolcvan évvel ezelőtt, 1927-ben érettségizett a ciszterci rend budai Szent Imre Gimnáziumában, és az egyedüli élő öregdiák a 63 akkor érettségizett társa közül? Budán, a XI. kerületben, az Etele úton akadtam rá, egy lakótelepi épület hetedik emeletén. Fia, az ifjabb Geszler Ödön vezetett el hozzá. A papa kitárt ajtóval várt. Elénk sietett, így üdvözölt minket.
Míg a lift a hetedik emeletre ért, ifjabb Geszler Ödön elárulta, hogy az édesapja pár hete egyes-egyedül leszökött Tihanyba, a bencés apátságba…
– Azért mentem Tihanyba – kapjuk a magyarázatot –, hogy hálaimát mondjak az Úristennek: kilenc hónap után begyógyult a seb a lábamon…
Az asztalon sütemény, ital, a vendégvárás apró nyomai. Egyedül él a lakásban. A lánya látja el kétnaponként étellel-itallal. – A Villányi útra jártál te is? – kérdi. S amikor bólintok, szárnyal a képzelete. Újra ott ül a padban, és emlékezik: – A gimnáziumot alapító Békefi Remig történelemtudós, a Pázmány Péter Tudományegyetem művelődéstörténeti tanszékének professzora, az Akadémia rendes tagja meglátogatta egyszer Kühn Szaniszló történelemóráját – mondja. – A Római Birodalom korai történetét tanultuk. Az apát úr megkérdezte: „Kik vezették a Római Birodalmat?” Néma csönd, senki sem jelentkezett, még az éltanulók sem. Rövidzárlat. Pedig a felelet egyszerű: az évenként megválasztott két konzul. Amikor az apát úr eltávozott, szégyen pirította az arcunkat.
Geszler Ödön hosszan fújja a gimnázium történetét. Vajon a mai gimnazisták ismerik-e az alma mater évkönyveit? A kezdet 1912, a Váli utcai elemi iskola harmadik emeletén. Szokatlan látvány a fehér reverendás, fekete skapulárés pap tanárok szerzetesi öltözéke. A rend jelmondata fogódzó ma is: „Ardere et lucere.” Égni és világítani. A Villányi úti épület avatási ideje: 1929. szeptember 15. A szerzetesei iskola utolsó tanítási napja: 1948. május 15. A gimnázium új neve: XI. Kerületi Állami Szent Imre Gimnázium. Két évvel később, 1950. augusztus 31-én az iskola igazgatóját tájékoztatják: „A politikai fejlődés indokolttá tette az általános gimnáziumok elnevezésének felülvizsgálatát.” Az iskolának a József Attila nevet adják. És csak a rendszerváltozással, 1997 augusztusában kapja vissza jogilag is a ciszterci rend a Villányi úti épületet, és hívja életre újfent a Szent Imre Gimnáziumot. Geszler Ödön édesapja zeneszerző volt, édesanyja zongoraművész, a Nemzeti Zenede tanára. Mindketten zeneírók, számos publikációval. Muzikalitásukat a kisebbik fiú, György örökölte.
– Bartók Béla felesége, Pásztory Ditta öcsém több művét játszotta – mondja Geszler Ödön. – És a koncertek után általában együtt vacsoráztunk. Egy ilyen alkalommal Bartók Krisztina körúti lakásán több fényképet készítettem a művésznőről, amelyet aztán megvett tőlem az ország első fényképtára.
Az idős ember tanárai közé tartozott többek között Endrédy Vendel későbbi zirci apát, a matematika és fizika tanára. – Ott voltam Zircen az apáttá szentelés utáni ünnepségen. S aztán, amikor a szétszóratás, a letartóztatás és a kegyetlen kínzások, a koncepciós perben kiszabott hatévi börtön után Pannonhalmára, az idős- korúak otthonába került, 1978 őszén meglátogattam. Előzetes bejelentés nélkül kopogtattam be hozzá. Ezzel fogadott: „Isten hozott, Öci fiam!” Negyven éve nem láttuk egymást. Csodálatos volt a memóriája. Rögtön felsorolta a 63 érettségiző diák nevét! Az apát úr 83 éves volt, én 68.
Tanár és tanítvány 1943–44-ben több levelet váltottak egymással. Endrédy Vendel 1943. december 9-i dátummal vetette papírra a következő sorokat: „Kedves Öci Fiam! A világnézeti jellegét vesztett háború és A keresztény Magyarország című előadásodban kemény igazságokat állapítottál meg. Kevés férfiú van, aki nagyobb közönség előtt elő merné adni. Szívből gratulálok gondolkodásodhoz és férfias bátorságodhoz is.”
Hittantanára, Rajeczky Benjámin zenetudós írta 1987. május 26-án: „Kedves Öci! Nagy örömet szereztél ragyogó felvételeiddel. Nagyon szép volt a 75. évi jubileumi ünnepsor. Jót tett a cisztercieknek is. Örülnünk kell, hogy emlegetnek bennünket. Ki tudja, meddig lesz még ránk szükség. Szeretettel ölel: R. Béni.”
Az érettségi után Geszler Ödön a Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem–földrajz szakon tanult tovább. 1932-ben cum laude doktorált, és tanári oklevelet szerzett. Professzorai voltak: Hóman Bálint, Szekfű Gyula, Domanovszky Sándor, Cholnoky Jenő, és vizsgázott gróf Teleki Pálnál.
– Cholnoky elsősorban morfológus volt – mondja –, Teleki pedig gazdaságszemléletű politikus, és ez tükröződött a vizsgákon is. De Teleki ezúttal önmérsékletet tanúsított.
A 30-as években nem lehetett tanári pályán elhelyezkedni, ezért 1934 és 1938 között Geszler Ödön a Nemzeti Újság munkatársa lett. Büszkén mutatja a bekötött cikkgyűjteményt. – Sokszor elgondolkoztam azon, mi lehetett a Mindenható szándéka velem. Tudniillik a csodák sorozatával mentette meg az életemet a háborúban. 1943 karácsonyán behívtak, de jelentkezésemkor, adminisztratív tévedésre hivatkozva, hazaküldtek. Akik akkor kimentek a frontra, a doni összeomlásra értek ki, és ott fagytak meg. A németek bevonulása után, 1944 márciusában mozgósították a budapesti hadtestet. Egy csendes frontszakaszra kerültem, de valószínűleg egy partizán távcsöves puskával rám lőtt, a golyó a fülem mellett süvített el. Visszavonuláskor, Beregszászon élve kerültem ki egy szőnyegbombázásból. A frontról hozott tüdőgyulladásba háromszor visszaestem, de nem lett belőle tbc. Albert Schweitzer mondta: „Jó az, ami az életet szolgálja.” Az életszolgálat szerint próbáltam élni a nehéz időkben, a tisztogatás idején is. A régi értelmiségi és horthysta tiszt sokadmagával feketelistára került, és egy épületbontó vállalatnál segédmunkásként kezdett dolgozni. A kiátkozás enyhültével íróasztalt kapott, végül vállalatgazdasági osztályvezetőként ment nyugdíjba. Ekkor kezdődött második fiatalsága, levéltári kutatómunkája. Üzemtörténész lett. Megírta többek között a Pamutkikészítő Gyár 150 éves, a Goldberger Textilművek 200 éves, valamint a BHG Híradástechnika Vállalat 100 éves történetét. Család- és divattörténetet dolgozott fel 1982-ben Egy pesti belvárosi kereskedőcsalád a századfordulón címmel. A kéziratokat megvásárolta a Szabó Ervin könyvtár, valamint a vendéglátó-ipari múzeum. Az Akadémia Kiadó megbízásából az építőiparról és a textiliparról több mint 200 szócikket írt az 1993-ban kiadott kétkötetes Budapest lexikonba.
– Névtelenül őrzi kezem lenyomatát a Rezső téri Magyarok Nagyasszonya-templom Jézus Szíve-oltárának egész alakos Jézus-szobra, Füredi Richárd alkotása. Füredi műve többek között a Hősök terén álló kolonnádon Könyves Kálmán szobra, a Kerepesi temetőben a Jókai-síremlék stb. Húszéves lehettem, amikor megkért, hogy a kezemről gipszmintát vehessen. Arról faragta márványba a mestermű kezeit.
Geszler Ödön évekig atletizált a Budapesti Egyetemi Atlétikai Clubban. Nyolcszázas és 1500-as futó volt. Nevetve meséli, hogy akkori időeredményeivel ma nem nagyon dicsekedhetne. Annál inkább egy dunai produkcióval. – Nyolcvannégy éves koromban, szeptember elsején átúsztam a Dunát oda-vissza Verőcénél. Az iskola már elkezdődött, senki sem volt a parton. Előttem a fényes Duna. Egy szempillantás alatt döntöttem. Amikor visszafelé partot értem, akkor jött egy szárnyas hajó, és négy uszállyal egy bolgár vontatóhajó.
Az idős embert nem kímélték a betegségek. Bonyolult szemműtéteken esett át, és jelenleg is szívritmus-szabályozó vigyáz az életére. Megromlott a hallása is, úgyhogy sokat kiabáltunk egymással, de gondolatai és emlékezete tisztán ragyogott.
– Mit üzen a fiataloknak? – kérdezem.
– Egy francia filozófusnál olvastam: „Az öregek azért szeretnek tanácsokat osztogatni a fiataloknak, mert rossz példát nem tudnak mutatni.” Ezt sose felejtsék, ha tanácsot kapnak.
munka
Meglepő, de ennyien dolgoznak távmunkában
