Politikai Rodolfók

Gyurcsány Ferenc megint előállt egy ötlettel, ami pontosan illeszkedik az eddigiek sorába. Meg kellene fontolni annak a lehetőségét – mondta –, hogy törvény tiltsa a katonai alakulatra emlékeztető külsőségekkel rendelkező szerveződések létrejöttét. „A politikai közösségnek aktívnak kell lennie, nem lehet megengedni, hogy 50-150 szélsőséges radikális újnáci uralja a magyar közéletet.” Azt is közölte a miniszterelnök, hogy az április 29-re tervezett motoros felvonulásra oda kell menni, és meg kell védeni a Népszava és a Hócipő székházát, mert a demokratikus politikai közösség nem engedi magát fenyegetni. A demokraták többen vannak, s „én egészen biztosan ott leszek”.
A szokásos szélsőjobbos riogatásban az SZDSZ partner, ám e párt mostanában inkább a szakszervezeteket osztja. Ennek okai a saját politikai életterében (főváros, gazdasági minisztérium) keletkezett konfliktusokban keresendők. Az SZDSZ-es vezetésű intézmények ahelyett, hogy feltárnák a konfliktusok valódi okait, azzal söprik azokat a szőnyeg alá, hogy a sztrájkok egyértelműen pártpolitikai indíttatásúak.
Nem kell sokat tűnődni azon, hogy rájöjjünk: a politikai hatalom ezen szándékai, kommunikációs bűvészkedései nem a társadalom működését szolgálják. A szélsőjobboldal ugyanis nem parlamenti tényező, a róluk folyamatosan sugallt ellenségkép tehát nem tükrözi a valódi veszélyeket. A munkavállalói jogok csorbulása miatt jogosan türelmetlen szakszervezeteket sem lehet azzal leírni, hogy csupán beszálltak a pártpolitikai csatározásokba. A kikiáltott ellenséget tehát már ismerjük, ahhoz viszont, hogy megértsük, miről is van szó, most azt nézzük meg, ki a barát.
Örülne Kuncze Gábornak, ha újra az SZDSZ élére kerülne, fogalmazott a kormányfő, mert „szeretett és tudott együttműködni vele”. Amennyiben programban meg tudnak állapodni – erre elsősorban az SZDSZ-szel van lehetőség –, az a dolguk, hogy keressék az együttműködés lehetőségét. „Nagy bolondság és felelőtlenség lenne úgy gondolni, hogy nekünk krakélerségből a kisebbségben maradáshoz szabadna ragaszkodnunk” – hangzott el egy gyurcsányiádában a végkövetkeztetés.
Ez idő alatt újabb és újabb támadások érik a közvagyont. Míg belőle csillagászati összegek vándorolnak magánzsebekbe, addig futószalagon szűnnek meg a munkahelyek. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által tett megállapítások okozta botrány újra Gyurcsány barátaira, a liberálisokra irányítja a figyelmet. Az adatok az SZDSZ-től már megszokott teljesítményt mutatják. Néhány ezekből: az állami vasút az elmúlt öt évben úgy veszítette el vagyonát, hogy a számára nyújtott állami támogatás mértéke a korábbi évekhez képest háromszorosára nőtt, adóssága pedig 314 milliárd forintra emelkedett. Mindeközben hitelállománya az egekbe szökött: 2001-ben még 3,6 milliárd forint volt, most annak 39-szerese, 124,2 milliárd. A kulcspozíciókban lévő menedzsment tagjai alig egy-két évet töltöttek el székükben, ami idő alatt négy olyan különböző stratégiai tervet készítettek és fogadtak el, amely a társaság működésének egészét érintette. Azaz a MÁV működése szempontjából az elmúlt öt évben a vezetést nem lehetett komolyan venni. Az ÁSZ a jelentésében összességében megállapítja, hogy az SZDSZ-es gazdasági minisztérium felügyelete alá tartozó MÁV „tulajdonosi felügyelet nem megfelelően működött”.
Gyurcsány és Kóka „vállalkozói” gyakorlatából már megismertük, s az SZDSZ vezetői Kuncze óta folyamatosan mondogatják, hogy az állam rossz tulajdonos. Amely mondat különösen arcátlan egy kormányon lévő párt vezetőjétől, vezetőitől. A politikai közösségnek aktívnak kell lennie, nem lehet megengedni, hogy a közvagyont „elvesztő” 50-150 szélsőséges balliberális uralja a magyar közéletet.