Tizenöt órát tölt a levegőben az, aki Budapestről az Egyenlítőtől alig százötven kilométerre fekvő dél-ázsiai városba indul: mivel tőlünk nincs közvetlen járat, át kell szállnunk valamelyik európai nagyvárosban. Ha választhatunk, érdemes a Singapore Airlines mellett dönteni: a különleges szolgáltatásairól ismert légi fuvarozót nem véletlenül választják meg évek óta az utasok a világ legjobb légitársaságának.
Le- és felfelé terjeszkedve
Az ötvenkilenc szigetből álló városállam a beton, üveg és acélrengetegen túl a világ legtisztább kínai negyedét, kisboltokkal teli arab városrészt, fantasztikus bazárral rendelkező kis Indiát és az itthon már megszokott bevásárlóközpontokat nyújtja töméntelen mennyiségben, föld alatt és szédítő magasságban. A terület ugyanis adott (és régen kinőtte a négy és félmillió lakója), így csak fel- és lefele lehet terjeszkedni. A felhőkarcolók építése után megkezdődött a föld alatti terület meghódítása: többszintes, légkondicionált bevásárlóközpontok, utcák, terek és parkolólabirintusok lapulnak a város alatt: a leghosszabb shopping center, a CityLink Mall például egész városnegyedet fog át, hiszen 375 méter hosszan kígyózik a föld alatt.
Akinek nemrég volt ötöse a lottón, vagy netalán nagyobb öszszeget örökölt rég elfeledett amerikai nagybácsijától, az mindenképpen a Stanford úton levő Swissotelben szálljon meg. Ez Délkelet-Ázsia legmagasabb szállodája, és harmadik a világon a maga hetvenhárom emeletével és 226 méteres magasságával. 1261 szoba várja a vendégeket a tizenhat étterem és bár mellett. Én – a helyi légitársaság és a turisztikai hivatal jóvoltából – az ötvennyolcadik, úgynevezett üzleti szinten kaptam szobát (minden fel- és lefele liftezés komoly füldugulással járt), fantasztikus felszereltséggel. Lavazza kávégép, jókora LCD tévé, méregdrága dolby hangrendszer az Ipodnak, ajándék ausztrál bor és belga csoki várt, de a kilátás volt az igazán lenyűgöző – a teraszra kilépve lábam alá került a város a felhőkarcolókkal, parkokkal és a Szingapúr folyóval. Egyik ámulatból a másikba esem – egy marad későbbre is, amikor megtudom, hogy a szobám éjszakánként hatszázhúsz szingapúri dolláromba kerülne (egy szingapúri dollár kb. 120 forint), ha nekem kellene kifizetnem. Persze nem minden szállás ilyen drága, de sokat elmond az itteni árakról, hogy tavaly egy szállodai szoba átlagára 200 helyi dollár, vagyis huszonnégyezer forint volt, és ennek ellenére a szállodák éves foglaltsága meghaladta a 87 százalékot! Még egy mondat erejéig maradjunk a szálláshelyemnél: minden évben egyszer bekerül a tévéhíradókba a lép-csőfutó versenyével – az 1987-ben elkezdett Swissotel Vertical Marathon rekordját a Guinness-könyv szerint Balvinder Singh tartja, aki 1989-ben 6 perc 55 másodperc alatt rohant fel az 1336 lépcsőfokon.
Személyes vélemény, de Szingapúrban enni a legjobb. És az ázsiai helyek többségével ellentétben nem kell félni a kis kifőzdéktől vagy az utcai árusoktól sem: kínai, indiai, maláj, indonéz csemegéket vásárolhatunk úton-útfélen, de aki hazai (európai) ízekre vágyik, az sem marad éhen – csak éppen magára vessen, ha hamburgerrel veri el az éhségét, mondjuk, tengeri csemegék helyett.
Vásárolni bárhol lehet, az egész város egy nagy shopping center. A turisták valamiért mégis az Orchard Roadra tódulnak, ahol a legnevesebb világmárkák kínálják egy egész vagyonba kerülő ruhadarabjaikat. Van kinek: tavaly az országnak 13,8 milliárd dolláros bevétele volt a turizmusból (ez tizenegy százalékos növekedést jelent az előző évhez képest), és az odalátogatók száma minden addigi rekordot megdöntött a maga 10,3 millió tételével. A legtöbben a szomszédos Indonéziából látogatnak oda (1,96 millióan), utána Kína következik (1,11 millió), Ausztráliát (768 ezer) és Indiát (750 ezer) megelőzve.
Mindig van mit ünnepelni
Az országban élő sok nemzetiségnek köszönhetően mindig van mit ünnepelni: sok napig tartó kínai újév sárkányos felvonulással, hathetes karácsony műhóval, hindu és buddhista ünnepek adnak okot az utcai felvonulásra. A hőmérséklet egész évben magas, éjjel sem megy húsz fok alá, és nagy a páratartalom, de pulóverre szükség van, mert minden helységet és közlekedési eszközt extrém módon lehűtenek.
Aki kultúrára vágyik, annak sem kell csalódnia. A helyi gyümölcsre, a duriamra hasonlító ultramodern Esplanade kulturális központban mindig van valami világhírű színházi, képzőművészeti vagy komolyzenei esemény. Csónakázhatunk a Szingapúr folyón, megcsodálva a régi negyed meseszerűen felújított és éjszakai szórakozóhelyekké átalakított házait, ihatunk egy Singapore Slim koktélt a Rafflesben, ahogy azt Somerset Maugham tette; kilátogathatunk a Sentosa-sziget világhírű strandjaira, ahol szerencsés esetben együtt úszhatunk a delfinekkel, vagy megnézhetjük a rezervátum 2500 pillangóját és 3000 féle trópusi bogarát. A Wild Wild Wet vízipark fejenként 13 dollárba kerül, az éjszakai állatok tucatját felvonultató Night Safari pedig délután hattól éjfélig látogatha-
tó személyenként huszonkét dollárért.
Múlt és jövő
A tíz dollárért látogatható Chinatown Heritage Centerben a várost felépítő szegény vendégmunká-
sokra emlékeznek úgy, hogy bemutatják egykori életkörülményeiket a sikátorokkal, néhány négyzetméteres lakásukkal és az illemhellyel egybenyitott közös konyhával. Ha betérünk a Singapore City Galerybe, meglátjuk, hogy néz majd ki a város öt, tíz vagy akár tizenöt év múlva. 2010-re például elkészül a világ egyik legnagyobb beruházása, a 360 hektáros Marina Bay fejlesztés első üteme, amelynek során Ázsia egyik legfontosabb üzleti központja épül fel. A parton egymás mellett lesz – egyebek között – három felhőkarcoló, tetejükön (mintha élére állított téglákra egy gördeszkát fektetnénk) a világ legnagyobb úszómedencéjével és függőkertjével, százötven méteres magasságban!
Ha maradt még néhány óránk a városban, ne hagyjuk ki a legújabb látványosságot. Az építmény jól jellemzi az ázsiai mentalitást: megnézik a világban a legsikeresebb attrakciókat, majd építenek maguknak egy még nagyobbat. Itt az évente hárommillió látogatót fogadó, százharmincöt méter magas London Eye nevű óriáskereket másolták le, és a februárban átadott Singapore Flyer harminc méterrel nagyobbnak épült. A 240 millió dollárba kerülő monstrumot japánok tervezték és építették, a kiszolgáló épület háromszintes, és egy nyitott görög színházat is tartalmaz. A kör tetejéről a maláj és az indonéz partokat is látni lehet, a fél órás út harminc szingapúri dollárba kerül egy felnőtt számára. Eddig háromszáz esküvőt tartottak a huszonnyolc személy befogadására alkalmas, légkondicionált és UV-szűrővel ellátott üvegkabinokban.
Valaki felmászott a Szabadság hídra, mentők is érkeztek a helyszínre
