Nem igazságtalan, hogy a média vezérelte közvélemény minden olimpiát hajlamos az érmek, s főként az aranyak szemszögéből nézni? Holott óriási terhet rak a felfokozott várakozás a versenyzők lelkére-vállára, ami visszaüthet.
– Sokszor kétségtelenül hátrányt jelenthet a sportoló számára a nagy elvárás. A magam részéről nem mindig tudtam a még oly jó szándékú várakozásokkal megbirkózni. Van, akit feldob ez a fajta szurkolói bizalom, ám kiélezett helyzetben le is blokkolhatnak a versenyzők. Egészségesebb, ha inkább azért drukkolunk, hogy minden olimpikon felszabadultan fussa ki a legjobb formáját, mert akkor biztosan minden rendben lesz.
– Vagyis inkább ne is kérjük tippelésre – a divatos össznépi társasjátékhoz illeszkedően – az érmek számát tekintve?
– Szerintem, ha mindenki nyugodtan, zavartalanul tud koncentrálni a feladatra, az ellenfelekre, sok szép eredményben lesz részünk, s ez a legfontosabb. Ha így történik, s kihozzák a mieink magukból a maximumot, a medálok számán sem lesz senkinek fanyalognivalója.
– Ha már felelősségről van szó: a kajak-kenunak különös szerepe van az olimpiákon. Nagy teher nehezedik a szakágra, hiszen az érmeket jelentős részben a kajakosok-kenusok szállítják, így egy olimpia sikeressége, összmegítélése az eredményességükön múlik. A költségvetési támogatások osztásánál azonban ez a kiemelkedő teljesítmény már nemigen tükröződik. Nem lesz-e ennek böjtje előbb-utóbb?
– A kajakosoknak, kenusoknak a húzószerepe régi tradíció, és mindig inkább inspirált minket. Az pedig, hogy a támogatások, a pénzek egyre vékonyabb éren csordogálnak, nem most fog visszaköszönni, hanem évek múlva. A szegedi utánpótlás Eb-n még kiválóan szerepeltünk. Ezeket a lányokat, fiúkat azonban a húszas éveikben is jobban kellene menedzselni, hiszen nagyon sokan csak ebben az életkorban indítják „fullra” magukat. Sajnos, már most lehet érezni a pénzhiány hatásait. Vigyázni kell, mert a világnak egyre több helyén ismerik fel a kajak-kenuban rejlő lehetőségeket. Az ázsiaiak már ott vannak az élvonalban, s egyre inkább kell számolni a dél-amerikaiakkal is.
– Egyes kormányzatok a költségvetés szomorú helyzetére hivatkozva újból és újból lecsipkednek a sport támogatásából. Az eredmény közismert: sportágak néptelenednek el, műhelyek szűnnek meg, sportpályák tömegét zárják be. Az sem véletlen, hogy igen-igen régen nem volt ilyen csekély számú a magyar delegáció. Ha a nevezett sportágak számát tekintjük, még rosszabb a helyzet. Ön szerint mi hozhatna kedvező fordulatot?
– Magyarországon sem döntően a költségvetésből kellene megoldani a sportfinanszírozást. Számítani lehet a városvezetések önzetlen lokálpatriotizmusára, miként a tehetősebb cégek és szülők anyagi áldozatvállalására, ám ez csak az alap. A legtöbb országban a szerencsejátékok bevételeiből sokat áldoznak a sportra. Az olasz példát konkrétan ismerem. Ott a totó, tippmix profitjának jelentős, nemcsak jelképes százalékát költik erre a mindenütt a fejlett világban elsőrendű társadalmi érdeknek tekintett célra. Nálunk is meg kellene honosítani ezt a bevált szisztémát. Feltéve, ha azt akarjuk, hogy legyen magyar sport. Bízom benne: ez tényleg közös nemzeti érdek.
– Kolonics György tragikus halála az egész országot megrázta. A társakra viszont nem tudni, milyen hatással lesz. Nyilván inkább arra sarkallja őket, hogy csakazértis, helyette is küzdjenek. De vajon nem hatalmasodhat el rajtuk – minden szándék ellenére – a tragédia okozta levertség?
– Felemelő volt az elmúlt hetekben, hogy milyen részvéttel fordulnak az emberek az egész sportág felé. A szurkolók számtalanszor megállítottak az utcán, és kondoleáltak Kolonics Gyuri elvesztése miatt. Valahogy nagy családnak tartják az egész kajak-kenus tábort, Kolót pedig nemcsak fantasztikus olimpiai bajnoknak, hanem közeli hozzátartozónak érezték. Remélem, a távozása felett érzett fájdalom inkább megkétszerezi majd a csapat erejét, s a veszteség nem blokkol le senkit.
– Megrendítő volt látni, amint erős fiatalemberek küszködtek a sírással a gyászszertartáson. De azt sem fogja senki egykönnyen elfelejteni, amint Wichmann Tamás kettétörte Kolonics György evezőjét, majd a koporsóra helyezte.
– A szívszorító tragédia mellett is jó volt látni, milyen daliás, sudár sportolóink vannak. Kiderült, mindegyikőjüknek van szíve, s szinte mindenkinek könny csillogott a szemében. Azt kívánom, hogy az olimpia végén már az öröm könnyei látsszanak az arcukon.
– A kérdést nem lehet megkerülni: a világhírű magyar edzőnő, Fábiánné Rozsnyói Katalin és a tanítványai körüli ellentétek nem lehetnek-e hátráltató tényezők?
– Rozsnyói Kati érdemei elévülhetetlenek a magyar kajak-kenuban, ezt semmilyen belső vita nem írhatja felül. Minden tiszteletem azonban azoké a szintén világklasszis versenyzőké, akik – mint Kovács Kati – merték vállalni a váltás kockázatát. A kajak-kenu egzakt sportág, nincs mellébeszélés. Ha valaki beleteszi a becsületes munkát, van tehetsége és akarata, mindig meglesz az eredménye. Ezért is vagyok bizakodó, no meg azért, mert edzőjük, Sári Nándor is azt mondta, hogy javultak az eredményeik. Ha az Európa-bajnoksághoz képest – ami szintén jól sikerült – még tovább tudták fokozni a tempót, az igen biztató jel. A mi feladatunk az, hogy tompítsuk, enyhítsük az elvárások okozta stresszt.
– És a többiek esélyeit hogyan látja?
– Vajda Attilának külön szorítok, hiszen az én régi számaimban indul. Komoly tradíció folytatója. Kenu egyesben Rómában 1960-ban Parti János, 1968-ban Mexikóban Tatai Tibor, 2000-ben Sydneyben pedig feledhetetlen bajnokunk, Kolonics Gyuri nyert.
– Azért ne feledkezzünk meg Wichmann Tamás eredményeiről sem.
– 1972-ben Münchenben ezüst-, 1976-ban Montrealban bronzérmes voltam, de nem tudtam arannyal megkoronázni pályafutásomat. Még 1968-ban Petrikovics Gyulával párosban lettem második Mexikóban.
– Vajda Attila esetében sem akar jósolni?
– Négy éve megtettem, amikor az előfutam után prognosztizáltam a dobogóra kerülését. Tudjuk, jelenleg ő a világbajnok, ezért feljebb is lehetne srófolni a reményeket. Én azonban inkább csak annyit kívánok: érezze át, hogy milyen hatalmas szurkolói tábora van határainkon innen és túl, és akkor nem lehet baj.
– Említsük meg a nem kevésbé sikeres kajakosokat is.
– Jóllehet, az utóbbi időben a konkurencia beleerősített, kiváló eredmények várhatók tőlük is Pekingben. Nemes hagyományok folytatói, hiszen a mexikói győzőre, Hesz Mihályra, a legendás Csapó Gézára, a szöuli győztes Gyulay Zsoltra vagy az Ábrahám–Gyulay–Csipes–Hódosi olimpiai bajnok négyesre még azok is emlékezhetnek, akik csak filmen látták őket. S akkor még nem is beszéltünk a Deme–Rátkai vagy a Bakó–Szabó kettesről. Szinte lehetetlenség felsorolni az összes nagy versenyzőt, így elnézést kell kérnem azoktól, akiket nem tudtam megemlíteni. A háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoli tovább építheti az imponáló eredménysort. Kucsera Gábor az Eb döntőjére teljesedett ki, hiszen csak centikkel maradt le az angol világbajnoktól – ő már a jövő embere. Négyesben a szlovákok kissé elmentek a mezőnytől, ám biztosak lehetünk benne, hogy a mieink sem fogják feladni.
– Sokak szerint az olimpiai eszme alternatívát jelenthet az elvtelen és öncélú globalizációval szemben.
– Ha elolvassuk az olimpiai charta eredeti változatát, fő céljait, megdöbbenhetünk, mennyire időszerű minden gondolata. Mintha csak nekünk írták volna a tizenkilencedik század végén. Akkor fogalmazták meg az olimpiai eszmét 1894-ben, amikor szintén forrongott a világ, s a nemzetek egymás ellen fordultak. Egy rendkívül kiélezett világpolitikai helyzetben mégis fel tudták éleszteni azokat az ókori hagyományokat, amelyek az emberek nemes versengésén, egymás tiszteletén és a békén alapulnak. A toleranciáról, a faji és etnikai alapú diszkrimináció elutasításáról szóló passzusok szinte érvényesebbek, mint egykor. Úgyhogy szerintem az olimpiai eszmét semmiféle kicsinyes emberi szándék, hatalmi törekvés nem győzheti le. Hitler 1936-ban nem volt hajlandó kezet fogni a négyszeres olimpiai bajnok afroamerikai Owensszel. A legendás atléta nevét mégis aranybetűkkel írták be a történelemkönyvekbe. A valós emberi teljesítmények határozzák meg a világ fejlődését, nem pedig a hatalmi praktikák, így az olimpia békét és megértést hozó üzenete mindig győzedelmeskedni fog.
– S nekünk, magyaroknak mit üzen az olimpiai charta? Hisz annyit hallani arról, hogy egyre cinikusabbak a felnövő generációk, a trendi média a „kaparj kurta, magadnak lesz” pillanatnyi hasznot hajhászó mentalitást emeli piedesztálra.
– Szerintem azt üzeni a magyarságnak a charta: lám, nekünk is van jogunk élni és sikeresnek lenni a világban. És azt is közvetíti: érhetnek bármilyen megpróbáltatások, az olimpiák története azt bizonyítja, mindig le tudtuk győzni a nehézségeket. Nem hiszem, hogy a mai ifjúság cinikus lenne. Épp olyan hévvel, lázban égve ül le a televízió elé szurkolni a magyar versenyzőknek, mint régen. Mindenkinek felszökik az adrenalinszintje, ha egy döntőre kerül sor, s a nagypapák ugyanúgy kimennek a szobából vérnyomásukat féltve, ha a vízipólós csapatunk döntetlenre áll az utolsó negyedben. S ha egy olimpiai győzelem után körbehordozzák a magyar zászlót a stadionban, a legtöbben felállva éneklik a Himnuszt. Ez számít, nem pedig a különböző, divatosan cinikus sugallások.
– Minek a hatására döntött annak idején a kenu mellett?
– 1960-ban a Feneketlen-tó mellett jártam, amikor egy nyitott ablakból bömbölt az olimpiai rádióadás. Parti János kenu egyes döntőjét közvetítette Szepesi Gyuri bácsi. Megálltam, és szívdobogva végigdrukkoltam a nagyszerű sikert. Dermesztően jó érzés volt a tudat, hogy egy magyar sportember győzedelmeskedett az egész világ felett. Ekkor szerettem bele ebbe a sportágba.
– Bizonyára elege van abból, hogy mindig az 1980-as moszkvai olimpiáról kérdezik, mégis muszáj kitérnünk rá: ennyi év távlatából tisztábban látja-e akkori „lefagyásának” okait?
– Szörnyű volt, ahogy szinte megállt alattam a hajó, a mai napig lidérces álmaim vannak róla. A középfutamban sok másodperccel mentem jobban, mint a többiek, aztán a döntőben már a táv első felében úgy éreztem, mintha mázsás súlyokat cipelnék a csónakomban. Ilyesmi csak válogatón fordult velem elő, egyetlenegyszer. Lehet, hogy szerepet játszott a kudarcban az is, hogy nem a megszokott hajómban eveztem a koptató eltörése miatt, de az is lehet, hogy az új műszálas trikó sem tett jót. Meglehet azonban, hogy az a teher is rám nehezedett, hogy mindenki biztosra vette a győzelmemet. Csúcsformában voltam ugyan, de nem vettem tekintetbe, hogy egy nagy verseny nem csupán fizikai, hanem fokozott lelki összpontosítást is követel. Amíg várakozik az ember a döntőre, könnyen „elrághatja” magát idegileg, s olyan hangulatba kerül, ami már gátolja a csúcsteljesítményt.
– Ezért óvja a versenyzőket és a közvéleményt is a túlzott várakozásoktól?
– Főként ezért. Az esélylatolgatás mindenkinek szíve joga.
– Az olimpia helyszínének kiválasztását a mai napig bírálatok érik. Részint az emberi jogok semmibevétele, a tibeti nép megalázása, részint a sporttevékenységre nem igazán alkalmas, szmogos pekingi levegő miatt. Átélt-e már hasonló gondokat versenyzőként olimpiákon?
– Szerintem a kínaiak az emberi jogi és a tibeti problémákat meg fogják oldani a maguk módján. Inkább a füstköddel lehet több baj. Tudomásul kell venni, Kína birodalmat épít, ezért azon lesz, hogy az 1936-os berlini olimpiához vagy az 1980-as moszkvaihoz hasonlóan minden tökéletesen működjön. A legdurvább eszközökkel fogják elhallgattatni a zavaró tényezőket, és vigyáznak, hogy még egy zászlót se lehessen ellenőrizetlenül meglengetni. Az 1972-es müncheni olimpián magam is szenvedő alanya voltam a szomorú eseményeknek, hisz a túszdráma miatt később került sor a kenudöntőre is. 1976-ban Montrealban a túlzott biztonsági intézkedéseknek a magyar küldöttség is kárát látta. Ráadásul tizenketten laktunk egy lakásban, amelyhez egyetlen fürdőszoba tartozott. Nem kell külön ecsetelni, milyen pihenést, felkészülést tett ez lehetővé. Szokatlanul kevés aranyérem és sok második-harmadik hely született. Moszkvára a bojkott nyomta rá a bélyegét, ám a körülményekre és a biztonságra semmilyen panasz nem lehetett. Los Angelesben a Szovjetunió tiltó határozata miatt nem lehettem én sem ott. Az olimpiára ugyan a magyar csapat nem utazhatott ki, de az általam felkészített Ljubek–Nisovics kenupáros aranyérmet nyert.
kurkuma fűszer
Ettől az egy hozzávalótól lesz igazán jó a csirkeraguleves
