Emissziókereskedelem: Varsó nemet mond

Januárban az Európai Bizottság (EB) tett egy javaslatot, hogy 2013-tól az energiatermelő szektoroknak száz százalékban a szén-dioxid-piacon kellene megvásárolniuk kibocsátási kvótájukat. Az unió ugyanis piaci eszközökkel kívánja elérni, hogy a nagy kibocsátók a szabad piacon vásárolják meg kibocsátási kvótáikat, amelyet eddig ingyen kaptak egy „tervlebontás” révén. A rendszer korábban úgy működött, hogy minden ország kapott meghatározott kibocsátási kvótát, majd azt országon belül elosztotta a nagy szén-dioxid-kibocsátók között. Hogy hatékony legyen a dolog, az EB kitalálta, hogy ezekkel a kvótákkal kereskedni lehessen, mert így, aki olcsóbban tudja csökkenteni szén-dioxid-kibocsátását, az eladhatja megmaradt kvótáit azoknak, akik nem tudják vagy nem akarják csökkenteni a kibocsátást, viszont van pénzük, hogy kvótát vásároljanak. Az uniós eligazító brosúra e rendszer hatékonyságára egy olyan példát ad, amikor az egyik cégnek öt, a másiknak tizenöt euróba kerül egy tonna szén-dioxid-kibocsátás csökkentése, míg az engedélyek piaci ára tíz euró. Így, aki olcsóbban tud csökkenteni, az többet csökkent az előírtnál, és fennmaradó kvótáját eladja annak, akinek jobban megéri tíz euróért kvótát vásárolni, mint tizenöt euróért szén-dioxid-kibocsátást csökkentő beruházásokat végrehajtani. A piac máris virágzik, és sikerült lemásolni a pénzpiaci spekulációkat, ugyanúgy köthetők határidős üzletek és mindenfajta egyéb származékos tranzakciók, mint a pénzpiacokon.
A lengyelek, ahol a megtermelt energia 96 százaléka hazai szénből származik, most attól félnek, hogy a nyugat-európai vállalatok felhajtják az árát a szén-dioxid-kibocsátási kvótáknak, és ezzel jelentősen növelik a lengyel energiatermelés költségeit. Michal Boni, a lengyel kormány egyik főtanácsadója elmondta: „Megpróbálunk szövetségeseket keresni, elsősorban az új tagállamok között. Elképzelhető egy blokkoló kisebbség kialakítása, és mi ezen dolgozunk.” A blokkoló kisebbség a jelenleg érvényes nizzai szavazási rendszerben azt jelenti, hogy legalább 91 szavazatot kell összegyűjteni a miniszterek tanácsában. Mivel az új közép- és kelet-európai országoknak összesen 101 szavazatuk van, ez nem lehetetlen, ha e kérdésben a keleti blokk összetartana. Ugyanis arról van szó, hogy az unió nyugati, gazdagabb fele felvásárolná a keletiek kvótáit, megakadályozva ezzel gazdasági felzárkózásukat is, hiszen a gyorsabb növekedéshez szükségszerűen növekvő szén-dioxid-kibocsátás tartozik.
A szén-dioxid-kereskedelmi rendszer életidegen, és célkitűzései, például a húszszázalékos csökkentés 2020-ig, vagy a megújuló energiaforrások húszszázalékos részaránya, vagy a bioüzemanyagok tízszázalékos részesedésének elérése irreális. A húszszázalékos emissziócsökkentés ugyanis eleve nem valósítható meg, mert az EU-15 a Kiotóban elfogadott csökkentést sem teljesíti. Szén-dioxid-kibocsátása az Eurostat különböző környezetvédelmi statisztikái szerint 1990-ben 3325 millió tonna szén-dioxid volt, jelenleg 3491 millió tonna. Az elmúlt hónapok élelmiszerár-növekedése alapvetően kérdőjelezte meg az unió stratégiai célját, a bioüzemanyagok energiaszerkezetben előírt tízszázalékos részarányát. Fel lehet tenni a kérdést, hogy miféle stratégiai gondolkodás az, amelyet egyetlen piaci spekuláció felborít. Miféle gondolkodás az, amely nem a technológiai lehetőségek figyelembevételével tűzi ki a célokat, hanem piaci spekulációk révén kívánja előnyösebb helyzetbe hozni a gazdagabb országokat a szegényebbekkel szemben?