Kádár-nosztalgia és felélt jövő

A Magyar Szemle 5–6. száma minden, olvasásra időt szánó írástudónak változatos szellemi kalandot kínál. Szakavatott szerzőinek igényes, egyben közérthető írásait megéri néhány óra elmélyült olvasással megismerni.
Gróh Gáspár Nosztalgia vagy emlékezés? címmel nagykorúsodó, ám egyre jobban gyámságra szoruló demokráciánk kapcsán arról elmélkedik, hogy a Kádár-rendszerről emlékekkel nem rendelkező, felnőtt „posztkádári” generáció és az idősebb nemzedékek milyen képet őriznek a letűnt rendszerről. „A kádárizmus nosztalgikusan idézhető elemei könnyen elfedhetik a rendszer valóságát: a jövő felélését, a perspektíva hiányát, az emberi kiszolgáltatottságot” – állapítja meg.
A magyar nemzetfelfogás átalakulását elemzi a Magyar Szemlét felelős kiadóként is jegyző Granasztói György. Úgy véli, hogy „a sorsközösségként felfogott nemzeti érzésen” alapuló kultúra az, ami a jövőben képes egybefogni az idő dimenzióit, a gondolkodásában mélyen megosztott társadalmat.
A folyóiratszámban továbblapozva nehéz eldönteni, hogy Jeszenszky Gézának a XX. századi magyar külpolitika bűnbakjait bemutató tanulmányát, Csaba László közgazdász Merre tovább, Európa? című, az unió tévedéseit és válságának természetét is feltáró elemzését, vagy Kiss Álmos Péter, korábban az Egyesült Államokban lélektani hadviselési specialistaként is szolgáló biztonsági szaktanácsadó Az új terrorizmus történelmi előzményeit is feltáró írását vegyük-e előre. Azután akár a brazíliai magyar emigráció múltjával, korunk bioforradalmának kockázataival, a vallásos erotika témájával, akár Mohás Lívia vagy Lászlóffy Aladár esszéjével folytathatjuk a szemléletformáló szellemi kalandtúrát, még mielőtt – pihenésképpen – a Körkép rovat irodalmi gasztronómiát, könyveket, filmeket és utazást, népszavazást és a reform szó valódi jelentését felölelő színes cikkeihez érkezünk.
A lapszám illusztrációi – így Bartók A fából faragott királyfi című operájához 1917-ben készült díszlettervek és rajzok, az Ábel a rengetegben könyvillusztrációi vagy gróf Bethlen István miniszterelnök karikatúrája – annak a Bánnffy Miklósnak a munkái, akit politikusi, képzőművészi, színházi és irodalmi tevékenysége alapján közvetlen munkatársa, Kós Károly mellett az utolsó erdélyi polihisztornak tekinthetünk. A Székely Bertalan-tanítvány bonchidai grófnak, Magyarország egykori külügyminiszterének vizuális művészeti munkásságáról, benne az 1910-es években „sokkolóan újszerű” színházi és operai díszletterveiről, vagy a 20-as évek államférfiait ábrázoló – aktív politikusként, „mintegy lopva, észrevétlenül” készített –, kortörténeti dokumentumként is egyedülálló groteszk rajzsorozatáról Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész számol be.
(Magyar Szemle 5–6. szám)