Igazán nem sokat kell az utat keresgélnie annak, aki az ártándi határátkelőt választva a Budapesttől 250 kilométerre található Félixfürdőre igyekszik. A XIX. század harmincas éveiben földcsuszamláskor keletkezett, természetes gáttal tóvá duzzasztott termálforrás üdülőkkel zsúfolt városkájához ugyanis kereszteződéstől kereszteződésig vezetik a táblák az utazót. Átnavigálják Nagyváradon, át az úthoz lapuló kis falvakon, egészen a fürdőhely gyönyörű központi parkjáig, benne a nílusi liliomokkal és tavirózsákkal zsúfolt meleg vizű tavacskákig.
De jó is, ha a városkába érve az ember a táblákat figyeli, és nem az utcát, mert az bizony koszos. Az is hasznos, ha nem nagyon szagolgatja a levegőt, ugyanis a főutcai panziósor előtt csörgedező kanális kipárolgásaitól az ájer finoman fogalmazva nem kellemes. Aztán az is jó, ha nem kerékpárral indul szállást keresni az utazó, mert bizony a Nyugat-Európában felsőbb körökben is népszerű járgány itt még a szegénység jelképe. Ez a sommás vélemény abban is megnyilvánul, hogy a vendéglőkben bizalmatlanul méregetik a nyeregből leszálló megfáradt embert, de lábbal hajtott kétkerekűvel érkezve hátrányos helyzetben találja magát a meggondolatlan turista a szállodák és panziók öntudatos portásaival tárgyalva is. Valamilyen rejtélyes okból ugyanis azt gondolják a jó félixfürdőiek – például az Ami Hotel magyarul kiválóan beszélő hotelportása –, hogy a motoros meghajtást láthatóan nélkülöző turisták minden bizonnyal képtelenek lesznek kifizetni a szoba árát. Ebből a megfontolásból aztán bölcsen úgy döntenek, nem is adnak szobát. De nem tetszik a kerékpáros magyar az ugyancsak szerény zugutcácskai szállást serényen kvartyogó betonkeverővel az udvarán üzemeltető román családnak sem: szóra sem méltatva a kérdezőt, csak a fejükkel intenek, nincs szállás.
A péntek délutáni kóválygástól reszketeg lábbal már-már a Pecze patak partján hagyott öreg Opelünkkel való angolos távozáson törjük a fejünket, amikor egy idős néni megszán bennünket, magához inti kéttagú csapatunk férfitagját. Szerény, ám tisztaságtól ragyogó szobákba vezet. Végre megpihenünk az árnyas verandán, boldog megnyugvással benyakalunk egy-egy Ursus sört – ami szerintünk jó, a helyiek szerint viszont nem –, majd némi tisztálkodás és pihenés után a szállásunk tőszomszédságában elhelyezkedő afrikai hangulatú Union étterembe térünk vacsorázni. Ez bizony jó döntésnek bizonyul – meg is ismételjük következő este –, ugyanis a helybéli bor kitűnő, a pisztráng pedig a hozzá járó fokhagymás öntettel olyan fenséges, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaljuk utána.
Reggel kerékpár helyett gyalog kelünk útra, részben a renomé miatt, részben azért, hogy semmi látnivalót el ne mulasszunk. Ám öszszes aznapi, sőt másnapi keresgélésünk ellenére a nagy csillogó víztükröt csak nem találjuk. Helyette meglátogatunk két kopár strandot: a nagyfürdőt és a most felújított Apollót – és elvegyülünk az apró medencék között hemzsegő embertömegben. Fa egy szál se, napernyőt mutatóban sem látni, a lábmosóban nincs víz. Ezek után belátjuk, hogy az utazásunk napjaiban még éppen perzselő hőségben némi enyhet adó hideg vizes medencében dőreség lenne reménykedni. Ebbéli feltételezésünkben végre nem csalódunk. Ez utóbbi élményeinket a felújított Apollóban sikerül összegyűjteni, abban a fürdőben, amiről már itthon és igen-igen gondos ajánlófilm-nézegetés után sikerül kideríteni, hogy eme zsebkendőnyi medencék helyén lehetett az a csalogató szépségű, tószerűen kiképzett óriási medence, amelynek látványába oly felelőtlenül beleszerettünk.
Sebaj, ha a strandok kiábrándítók is, a földcsuszamlás miatt felduzzadt meleg vizes tavacskák, a körülöttük elterülő kifogástalanul gondozott park, a tavacskák közt átívelő domború hátú hidacskák meg a tetőtől talpig fazsindelyből épített picinyke ortodox templom imára hajló hívőivel feledtetik a heringszerű strandélmény okozta stresszt. A parkban egyszerű étterem, benne kitűnő csorba – ez elég is ebédre ebben a nagy melegben.
Délután újra kerékpárra pattanunk, és felfedezünk egy gyönyörű parkerdőt, amely a debreceni Nagyerdőhöz hasonlóan szerves egységet alkot a településsel. Mélyet lélegzünk ózonjából, majd „lezúdulunk” az erdőcskét hátán hordó dombról.
Árak. Szoba háromcsillagos panzióban 150 lej, kétcsillagos panzióban 80–120 lej. Kétszemélyes vacsora az Unionban borral és aperitiffel 119 lej, felnőttbelépő a nagyfürdőben 10 lej, az Apollóban 20 lej, csorba a park kisvendéglőjében 8 lej. (1 lej 69 forint.)
origo.hu
Újabb helyszínről dobatta ki Magyar Péter a testőreivel a HírTV stábját
