Zuschlag-ügy: nem tagadják az „egyeztetést”

Török László
2008. 11. 12. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyakó István cáfolta, hogy pártja fizetett volna azért, hogy Zuschlag János lemondjon képviselői mandátumáról. Az MSZP szóvivője kifejtette, „a párt elszámolását, így kifizetéseiket is minden évben közzéteszik a Magyar Közlönyben”. A nyilatkozatra azért volt szükség, mert a múlt héten Lados István, Zuschlag volt személyi titkára a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon arról vallott, hogy a volt képviselő a holokauszt áldozatainak kigúnyolásából fakadó botránya után több tíz millió forint lelépési díjat kapott az MSZP-től. Ezt Zuschlag egyik telefonbeszélgetéséből tudja a per másodrendű vádlottja, aki fel is vette az ominózus beszélgetést, amit a héten le is játszanak majd a tárgyaláson. Zuschlag János még 2004 októberében kényszerült lemondani.
Lados vallomása szerint 2004-ben Gyurcsány Ferenc vendégül látta egy fővárosi étteremben az MSZP ifjúsági munkacsoportját, köztük Zuschlag Jánost, akihez fennhangon így szólt: „b…d meg, Zuschlag, már megint mi van a k…a pályázataiddal”. Az MTI kérdésére, hogy igaz-e, Gyurcsány Ferenc akkori sportminiszter trágár szavakkal érdeklődött Zuschlagtól a pályázatairól, az akkori megbeszélésen részt vevő Nyakó István elmondta: arra nem emlékszik, hogy Lados István ott lett volna az MSZP-frakció ifjúsági munkacsoportjának az ágazati miniszterrel folytatott megbeszélésen. Azt viszont természetesnek nevezte, hogy „a frakció szakpolitikusai egyeztetnek az ágazati miniszterrel”.
Lados István a Zuschlag-perben egy sor szocialista és párthoz közeli közéleti személyiségre vonatkozóan tett kínos, esetekben terhelő vallomást, állításait az érintettek mindegyike visszautasította.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.