Aki legyőzte az elmúlást

A pogány életöröm, a keresztényi szeretet, a szerelem és a halál klasszikusan míves eklogáinak költőóriása, Radnóti Miklós éppen száz esztendeje született Budapesten. Életműve és életútja erőszakosan zárult 1944. november 9-én Abdán, a halál abszurditásának sokkoló kegyetlenségét és a nemzeti szocializmus embertelenségét egyszerre példázva.

De mi köze volt a költőnek ahhoz az ólomarcú némethez, aki tarkón lőtte? Mert nem bírta az erőltetett halálmenet tempóját? Így fakadt ki Radnóti-esszéjében a kései pályatárs Csoóri Sándor. Szörnyű képtelenségek, paradoxonok hordozója volt a mártírköltő egész élete. Emelt fővel vállalta keresztény hitét, magyarságát, zsidó származását is, ami a halálát okozta.
A görög drámák végzetének aurája már a születését is körüllengte, hiszen születésébe belehalt édesanyja és ikertestvére. Tizenkét esztendős korában édesapját is elvesztette. Költészete a csehországi, reichenbergi textilipari főiskola racionális légkörében bontakozott ki már szinte teljes pompájában. Az életigenlés és a hit költeményeit írta meg első verskötetében, a Pogány köszöntőben, majd az 1931-es Újmódi pásztorok énekében, ahol Aprószentek című miniciklusában csodálatos képet rajzol Máriáról, Keresztelő Szent Jánosról. Bukolikus pásztori idilljei, életörömtől duzzadó himnuszai egyaránt bizonyítják, mennyire egyoldalúak a költőkkel kapcsolatos irodalomtörténeti sztereotípiák, például amelyek Radnótit csak antifasiszta, baloldali költővé egyszerűsítenék. Az antifasiszta jelző jogos, de tematikai értelemben szűkítő, hiszen Radnótira legalább ennyire jellemző a létfilozófia iránti vonzódás, az örökös késztetés arra, hogy megtalálja élet és halál talán egészen soha meg nem fejthető, ám a költők által ezerféle alakban körüljárt titkát. A leegyszerűsítő értelmezések káros hatását lemérhetjük azon az idegenkedésen, amit József Attila és Radnóti Miklós iránt is éreztek a pártállami években a diákok, mert az iskolai oktatásban túlzott hangsúlyt kapott a két költő érzelmi baloldalisága. Kevesebb szó esett arról, hogy Radnóti poeta doctusként bűvölte a klasszikus formakultúra és a modern verselés minden hangszerét, és Horatiustól Apollinaire-ig a klasszikusoktól a szürrealistákig terjedt műfordítói repertoárja.
Tragikus, ha akár egyetlen embert is megölnek származása miatt. Egy Radnótihoz hasonló formátumú ember korai halála mégis több: megvilágítja az antihumánus eszmék mérhetetlen aljasságát, s bizonyítja, hogy az embertelenség előbb-utóbb megítéltetik. Születésnapjára gondolva, megindultan lapozgatjuk köteteit. A huszadik századi magyar irodalom egyik legszebb hazafias verse, Radnóti Miklós Nem tudhatom című költeménye halálának évében, 1944. január 17-én keletkezett. E versben a háború iszonyatával szegezi szembe a végtelen honszerelem himnikus kinyilatkoztatását. „Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, / s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp / de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen, / és csecsszopók, akikben megnő az értelem, / világít bennük, őrzik sötét pincékbe bújva, / míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja. /”. Néhány hónappal később a munkatáborban, sort sor alá tapogatva írta meg megindító szerelmes versét, a Hetedik eklogát. A halála előtt tíz nappal keletkezett Razglednicákban pedig megsejti, meglátja saját utolsó e világi percét is: „Tarkólövés. – Így végzed hát te is, – súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.”
A költő korai mártírhalálának tragikuma újra és újra megihleti a pályatársakat. Hubay Miklós Egy szerelem három éjszakája című költői színjátéka állít emléket Radnótinak. Bella István pedig Fehér virág című versében örökítette meg az angyali zene kifinomult lírikusának alakját, bizonyítván, hogy az igazi költészet az elmúlás hatalmát is képes legyőzni.