Térítő

Napok óra keresgélem magamban az egyetlen nézőpontot, ahonnan egységes rendbe áll össze minden, amit Ljudmila Ulickaja Oroszországban 2007-ben Nagy Könyv díjjal jutalmazott, közönségdíjas Daniel Stein, tolmács című könyvében olvastam. Amire jutottam, különösen mint írói szándék, impozáns őrültségnek tűnik – és ezt maga Ulickaja sem tagadja.
Főszereplőjének modellje élő személy, Daniel Rufeisen volt, aki Lengyelországban született zsidó családban; Vilniusban, ahová családjával áttelepült, gettóba zárták, de sikerült megszöknie, később egy fehéroroszországi mezővárosban németnek adta ki magát, a Gestapo tolmácsa lett, s amikor a németek ki akarták végezni a gettó lakóit, megszervezte számukra a szökést, így háromszáz zsidót mentett meg. Lelepleződése után karmelita kolostorban rejtőzött el a németek elől, keresztény hitre tért. A háború után Lengyelországban belépett a karmelita rendbe, az ötvenes években Izraelbe költözött, ahol újjáélesztette a zsidó kereszténységet, vagyis Jakab egyházát.
A regény jelen idejében Daniel testvér Haifa környéki közösségének élete zajlik, s közben vissza-visszatérünk a múltba, a háború és a hányattatások idejébe. Daniel ivrit nyelven misézik, a zsidó kereszténység nevében „megreformálja” a miserendet, kiebrudalja az európai Szűzmária-kultuszt és a Szentháromságot a zsidó kereszténység hitelveiből, s közben szakadatlanul gondoskodik idősekről, hajléktalanokról, tévelygőkről, megszomorítottakról, élőkről, holtakról, kereszténységre tért zsidókról.
Kezdetben, amikor a könyvet olvastam, nem értettem, egy kelet-európai szerzőnek miért „éri meg” gyomrozni a sokat szenvedett, üldözött keresztény felekezeteket azzal, hogy nem fogták fel a kereszténység lényegét, hogy Szűzmária-kultuszuk idegen pogányság, hogy egzaltáltak, antiszemiták. Nem tudom még most sem, hogy Ulickaja hova sorolható, és azt sem tudom pontosan, hogy Daniel Rufeisen–Daniel Stein alakja arra ösztönzi-e a szerzőt, hogy a zsidóság számára kisajátítsa a kereszténységet, vagy arra, hogy minden reménytelenség ellenére meghívja őket a „péteri” kereszténységre.
A regény végén ugyanis arról esik szó, hogy a kereszténységet igazán Izraelben lehet megérteni és átélni, hiszen itt zajlott Jézus és tanítványai története, és hogy a kereszténység igazi titkát csak a zsidók ismerik, és meg is tartották maguknak, bár nem kérnek belőle. Sőt Ulickaja szerint jobb lenne, ha az arabok is felvennék ezt a vallást, mert jobban szót lehetne velük érteni. Az orosz írónő, az idei budapesti könyvfesztivál díszvendége a jelek szerint komolyan gondolja, hogy a mészárlásból, a kvázi öngyilkosságból, a fanatizmusból a kereszténység lenne a kivezető út a zsidók számára. A regényben szerepel a hebroni mészárlás is, amelynek egyik szereplője társaival több átokszertartást rendez egy zsidó temetőben, s ez okozza éppúgy Jichak Rabin, mint Daniel Stein halálát. Az írónő így mutatja be, milyen tragikus úton jár ma a zsidóság egy része, s milyen messze van tőle a szerinte ideális zsidó kereszténység.
A regény rövid napló- és levélrészletekből, párbeszédekből, interjúkból, újságcikkekből áll össze, eleven, olvasmányos. Vonzóvá teszi, hogy a „világ végén” játszódik, ahol a szereplőket nem lehet civilizációs pórázra kötni, azt mondják, azt teszik, amiben hisznek, bármekkora bolondság legyen is a külvilág szemében. Ugyanez a szabadságfok az írónőre már csak részben igaz, regényét ugyanis mintha kénytelen lenne napjaink liberális ízlésvilágához igazodva berendezni, kikívánkozik belőle például a homoszexualitás kényszeredetten tárgyalt témája. Ulickaja viszonya a pogánysághoz is sajátos, a mű körkörös, erőteljes női-ősanyai alapszerkezete ellentétes a regény gondolatvilágával, és miközben írásában elítélően nyilatkozik az oroszországi pogánysággal áthatott kereszténységről, a szerzőről időnként kiderül, hogy ért a mágikus gondolkodáshoz, és hisz is a működésében.
(Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2009. Ára: 3490 forint)