A Magyar Rádió hírszolgáltatása

Ha egyetértünk, hogy nincsen abban semmi kivetnivaló, ha egy letűnt kor monopolhelyzetű – nem mellesleg (párt)állami – információadagolójának elnevezésében is érződnek a rendszer változásai, akkor nyugodtan nevezhetjük a Kossuth Rádiót MR1-nek ironikus felhang nélkül is. A közszolgálati rádió gyakori és igen kritikus hallgatójaként úgy érzem, némi kiegészítésre szorul a kép, amelyet Pilhál György június 5-i cikke tárt elénk. Az említett cikk egy a rádió által készített belső felmérésre hivatkozik, amely megállapítja a szocialista és liberális politikusok nagyobb arányú „jelenlétét” a Déli Krónika adásaiban. Ha eltekintünk attól, hogy kissé erőltetettnek tűnik a megállapítás (hiszen nagyjából arról lehetett szó az adatok szerint, hogy míg a kormány részéről Bajnai Gordon és Oszkó Péter is nyilatkozik az ingatlanadóról, addig ellenzéki oldalról csak Szijjártó Péter mondja el, hogy a Fidesz meg fogja azt szüntetni, amint kormányra kerül), még mindig fel kell tennünk a kérdést, vajon kire vet rosszabb fényt a több szereplés mai belpolitikai viszonyaink és (köz)hangulataink mellett? Vajon elnézővé teszi-e a hallgatót a kormánnyal szemben az alapvetően elhibázott gazdaságpolitika folytatásának híre, ha arról többször hall, s vajon kevésbé nyugtatja-e meg, ha csupán egyszer hangzik el, hogy már nem sokat kell várnia az agónia végére?
E kvantitatív mutatók megkérdőjelezhető valóságtartalmú következtetései helyett a hírek szerkesztésének mechanizmusa már inkább figyelemre méltó. A szelekció és az arányok sok esetben nem a „köz”, legfeljebb a kül- és biztonságpolitika, vagy a különböző balesetek iránt érdeklődők tájékoztatását szolgálja. E tekintetben e sorok írója is a Déli Krónikát tartja a leggyengébb kiadásnak. Több ízben előfordult, hogy valamely fontos belpolitikai fejleményről nem, az izraeliek és palesztinok között folytatott újabb tárgyalásokról azonban kapunk tájékoztatást (cserébe még csak nem is egészen elfogulatlan megközelítésben). Érdemes finomítanunk azonban a kijelentésen is, amely szerint „teljes gőzzel megy az emberek hülyítése”, mivel ez a legkevésbé sem mondható el a közszolgálati rádió tevékenységéről. Azért nem, mert a „teljes gőzzel” és a „hülyítés” szavak használata egyaránt szándékosságot, sőt, tudatosságot és szervezettséget feltételez. Miközben az érzékeny füleknek nem tetsző esetek többségében (hangsúlyozom: többségében) mindössze ismeret- és kompetenciahiányról, valamint a közszolgálat lényegi megértésének elmaradásáról van szó. Azt állítom, hogy a rádió munkatársai egész egyszerűen nem rendelkeznek megfelelő alapjogi ismertekkel és/vagy érzékenységgel például Veszprém, illetve Tatárszentgyörgy tragédiái, vagy a március 15-ihez hasonló incidens megfelelő tálalásához. Nem érzik továbbá a különbséget a politikailag korrekt, illetve a körülményesen semmitmondó tájékoztatás között, s gyakran úgy tűnik, nem tudnak ellenállni a kormány és a kormánypárt „médiahackjeinek” sem. Félreértés ne essék, ez nem kisebb hiba, mint a szándékos félrevezetés, sőt, és még csak nem is orvosolható könnyedén. Ideje lenne hát elkezdeni.
Ha feltételezzük, hogy a közszolgálatnak feladata a különböző társadalmi értékek képviselete és megjelenítése, akkor az előzőkben említett hibák mellett igen elszomorító továbbá az az intellektuális szkepszis, amellyel egy-egy műsorvezető vagy tudósító a politikai elitet és a magyar demokráciát, vagy épp az Európai Uniót oly gyakran jellemzi. A ferencvárosi előre hozott választások előtt például a következő mondatra lettem figyelmes egy összeállításban: „Jelöltek, programok, távlatok. Egy normális rendszerben ezekre irányulna a figyelem egy megüresedett hely miatt kiírt parlamenti választás előtt.” Vagy most az EP-választások előtt: „Legalábbis az unió elvei értelmében, de az unió által kiadott központi irányelveket a tagállamok nem veszik halálosan szigorúan.” Magánvélemény, de mindezeket sokkal károsabbnak tartom annál, minthogy 64 oldalnyi számolgatás (ennyi volt az idézett „belső anyag” terjedelme) után rájöjjünk, többet beszél a kormány a Krónikában, mint az ellenzék.
Hogy a Felvidék és Délvidék megnevezések használatának esetleges elhanyagolását, amely nemcsak haszontalan, de kártékony része is a hivatkozott elemzésnek, már ne is említsük.
Farkas Anikó
politológushallgató