Kiegészítések Lukács Csaba írásához

Lukács Csaba a Magyar Nemzetben közölt Ikonból politikus című írása (2009. június 11.) érdekes példája annak, ahogyan Szász Jenő baráti köre értelmezi az erdélyi magyar politikai történéseket (megjegyzendő, hogy argumentációjának jó részét a Magyar Polgári Párt (MPP) belső levelezőlistáján Veress László, Szász Jenő budapesti tanácsadója és levélírója részleteiben már elcsöpögtette).
A szelektív logika működtetése önmagában még nem akkora vétek, bár jobb körökben csúsztatásnak nevezik az ilyet, én most eltekintenék ettől – reményeim szerint Lukács nem szándékosan alkalmazza ezt a technikát, hanem tényleg így gondolja.
És ez a baj.
Árnyaljuk egy picit a képet. A jó nevű publicista egyik tételmondata így hangzik: „Az Összefogás listájának nevezett névsorról azonban kihagyták a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt prominenseit.” Két kiegészítéssel igaz ez a kijelentés. 1. Amikor a tárgyalások megkezdésekor Tőkés László az RMDSZ–MPP koalíciója mellett érvelt, „első kézből”, vagyis az RMDSZ-es vezetőktől arról értesült, hogy Szász Jenő még a tárgyalások megkezdése előtt különalkut szeretett volna kötni az RMDSZ-szel: felajánlotta az RMDSZ–MPP belső koalíciójának (!) a lehetőségét, Tőkés László kihagyásával, azzal az egyedüli feltétellel, hogy ő, Szász Jenő szerepeljen a leendő EP-képviselői listán a második befutó helyen. Ha erősebben szeretnénk fogalmazni, akkor azt mondhatnánk: tálcán odakínálta Tőkés László fejét Markóéknak (azóta más, nem RMDSZ-es és számunkra hiteles forrás is megerősítette a szászjenői tervezett huszárvágást). Talán Lukács Csaba is belátja, ilyen körülmények között kissé nehéz a pártpolitikai egyezséget tető alá hozni. (Nem beszélve arról, hogy az MPP országos politikai súlya egyáltalán nem kényszerítette az RMDSZ-t erre a megegyezésre, de ez más kérdés.) 2. Mindezeken túlmenően Tőkés László továbbra is a nemzeti lista felállítását tartotta kívánatosnak, hiszen a Magyar Polgári Pártnak Szász Jenőtől függetlenül is ott a helye egy ilyen konstrukcióban – ha nem megy a pártok közötti egyezség, akkor az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) égisze alatt lehet bevinni MPP-s politikust, gondolta, és ez irányú tárgyalásokat kezdeményezett az őt 2007-ben támogató szervezetekkel (Magyar Polgári Párt, Székely Nemzeti Tanács, Magyar Ifjúsági Tanács, Erdélyi Magyar Ifjak, a civil szféra), Szász Jenő azonban valamiért nem ért rá személyesen találkozni a püspökkel (teremfocicsapatát kísérgette a nagyvilágban). Az EMNT ennek ellenére felajánlotta az MPP-nek a befutónak tekintett negyedik helyet – Szász Jenő ebből sem kért. Ennyit a kihagyásról. És higgye el Lukács Csaba, hogy most nem az MPP alapító elnökét „diabolizálom”, ahhoz félnünk kellene tőle – mi csak meg szeretnénk érteni néha tetteinek a mozgatórugóit, és ez nem mindig lehetséges.
Ugyanezen logika alapján írja a következőket Lukács: Tőkés László „nyíltan szembement a Magyar Polgári Párttal és annak elnökével, Szász Jenővel…” Itt azért leszögezném: hogy nem azért van súlya Tőkés Lászlónak, mert létrejött a Magyar Polgári Párt, hanem azért beszélhetünk egyáltalán polgári-nemzeti oldalról Erdélyben, mert van nekünk egy Tőkés Lászlónk. Szász Jenő nem azonos kaliberű Tőkés Lászlóval, még akkor sem, ha ezt ő és barátai így szeretnék. A Lukács Csaba által is citált számok mutatják, hogy Tőkés László egymagában több támogatóval rendelkezik (ha már politikusként beszélünk róla), mint a tényleges versenyhelyzetben egyszer megméretkezett MPP együttvéve (Szász Jenő támogatottságáról – igazi versenyhelyzetben, ugye – a Hargita megyeiek állítottak ki bizonyítványt, amikor vele szemben látványos különbséggel Borboly Csaba RMDSZ-es ifjú titánt választották a megye első emberének). Ugyanakkor azt is megjegyeznénk, hogy a Szász-doktrína, amely szerint „az MPP én vagyok” (lásd az első kongresszusuk előtti sajtónyilatkozatait), a kampányban nem működött, a helyi és megyei MPP-szervezetek cselekvően támogatták Tőkés László korteshadjáratát. Ennyit a szembemenésről.
Azt is írja Lukács Csaba: „a székelyek jelentős részének elege van az RMDSZ-ből, és ebből még Tőkés kedvéért sem engednek.”
Nem tudom, mennyi az a jelentős rész, de egyrészt nem a többség (lásd a helyhatósági választások eredményeit), másrészt, de igen, engednek Tőkés kedvéért (lásd Hargita és Kovászna megyék idei mutatóit az EP-választásokon).
Nehéz Lukács Csabának válaszolni úgy, hogy ne olvasnák ki belőle egyesek az RMDSZ „rehabilitációját”. Még csak szándékomban sem áll.
De lássuk tisztán, Tőkés Lászlónak választania kellett: vagy követi Szász Jenőt politikai ámokfutásában, és asszisztál „a nyolc éve építgetett, az RMDSZ lehetséges alternatívájaként porondra lépő erdélyi nemzeti oldal” teljes lenullázásához (mert Szász Jenő elhibázott politikai döntései – amelyekben sokszor még saját elnökségének határozatait is felülírja – errefelé mutatnak), vagy vállalja a „kettős kiütés” kockázatát egyéni indulásával, és az erdélyi magyarság európai képviselet nélkül marad, hiszen Romániának 2009-től kettővel kevesebb EP-képviselői hely jutott (ez az adat is kimaradt Lukács érvkészletéből). Vagy felülemelkedik személyes sérelmein (erről Lukács Csaba is tudna beszélni), és a köz érdekében vállalja, hogy „ikonból politikussá” degradálják azok, akik tulajdonképpen azt szeretnék, hogy ikonikus magasságából lehetőleg ne szálljon alá kies erdélyi magyar politikánk bugyraiba.
Ellenszélben (és nemcsak MPP-prominensek, de egyes RMDSZ-es helyi szervezetek is „behúzták a kéziféket”) sikerült megtartani a három helyet, és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum keretén belül el lehet kezdeni közösen dolgozni erdélyi magyar közösségünk érdekében.
Ez eredmény.
A többi mellébeszélés.
Demeter Szilárd
Tőkés László sajtófőnöke